Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

rendben vett Butsujárással ezen fenn álló Kápolnához, akár minemű viszontagságos idő legyen, zengedező énekléssel, buzgó imádsággal, illendő tisztelettel Szent Missére és két nyelven hirdetendő Isten Igéjének hallgatására esztendőnként egyben gyülekezzenek, seregessen meg jelennyének, hogy Isten ő szent Felsége, valamint buzgó Eleinknek könyörgésekre megszüntette a mirigyes dög halált, úgy ez után is mindenféle veszélyektül, de kivált eféle tsapástul oltalmazza meg Nemes Városunkat. Az ünnepet a Város népe az első világháborúig meg is tartotta, miközben a fogadalmat 1838-ban újabb 100 esztendőre megújította. 1938-ban a templom akkori, a néphagyomány és a Város múltja iránt érzéketlen papja már nem gondoskodott a meghosszabbításról. Az ünnep, illetőleg fogadalom emlékezetét két évszázadon át a rókusi Vasas Szent Péter utca (új nevén Zöld Sándor u.), továbbá az új rókusi templom homlokzatának a szentet és Rókust együttesen ábrázoló domborműve tartotta fönn. A laikussá vált néphagyomány napjainkig emlékezik az ünnepre. Sok öregasszony akad, aki máig megböjtöli a nap vigiliáját. A tanyán, tehát Szeged kirajzott népe körében az öregek alig dolgoznak, a napot félünnepnek tekintik. Egy jellemző hiedelem szerint a pajtában tüz üt ki, a jószág pedig elhull, ha e napon méltatlanul ünnepelnek. PORCIUNKULA (aug. 2.) a Ferenc-rend bölcsőjének, a Porziuncula (—osztályrész) nevezetű assisi kápolnának búcsúnapja, amely a pápától már igen korán különböző kiváltságokban részesült. Ezeket a búcsúkedvezményeket az idők folyamán e napon a világ összes franciskánus templomaira kiterjesztették. A Porcinkula-búcsú csak a jámbor öregektől és régebben Szent Ferenc világi hívekből álló harmadrendjétől számontartott ünnepnap.

275 Hogy a szegedi jeles napok között mégis megemlítjük, annak oka, hogy régebben erre a napra még a távolabbi környékről is számos zarándok jött a templomba, ami még nyilván hódoltsági hagyományba nyúlik vissza. Első szegedi említése a boszorkánypörökben : 1731. Tavaly Portiuncula napja tájban az bizonyság akkoron is Csipkekötő asszony nyálával megkenvén, azonnal egészségére hozattatott a bizonyság.

216 A zarándokok közül sokan megvárták a havibúcsút is. HAVI BOLDOGASSZONY (aug. 5.). Az alsóvárosi templom búcsúnapja, egyben az egyházi év három főünnepe mellett a Városnak és a szegedi táj népének legnagyobb ünnepnapja.

277 Az ünnepről, a búcsúhagyományokról más, nagyobb összefüggésben, a vallási életnél szólunk. URUNK SZÍNEVÁLTOZÁSA (aug. 6.) napján a szőlőt szokta az Egyház megáldani. A szentelmény már a Pray-kódexben előfordul. Nyilván a nap régen feledésbe ment liturgiájának népies hajtása, laikussá vált következtetése, hogy a deszkiek, de régebben a szegedi táj más részeinek népe szerint is ezen a napon kezd a szőlő érni, tarkulni, színében változni, Az evangéliumi hasonlat szerint maga Jézus is szőlőtő, aki a tábor hegyén elváltozott színében. Mondanunk sem kell, hogy a nép tudatában ezek az összefüggések már nem élnek, csak maga a megcsonkult hiedelem. LŐRINC (aug. 10.) napján a fa növekedésében megállapodik, és a néphiedelem szerint abban az esztendőben már nem fejlődik tovább. Általános, de inkább csak tréfásan hangoztatott nézet, hogy ettől a naptól kezdve már nem jó dinnyét enni, mert Lőrinc beleesött, azaz már nyálkás, túlérett. 275 Egyszerű emberek 204. Eredetéről Ünnepi kalendárium 11, 146. 276 Reizner IV, 472. 277 Munkák és napok 249. 300