Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

ünnep vecsernyéjén az oltár előtt foglaltak helyet. Utána a plébános alkalmas beszéd kíséretében imádságoskönyvvel, olvasóval és az alapítvány kamataiból származó pénzösszeggel jutalmazta meg őket. Ezután a templomatya a piactéren felállított díszes sátorhoz vezette az ünnepelteket. Az egész falu ott volt, hogy megnézze, az idén kik voltak méltók arra, hogy rúszamenyasszony és rúzsavőlegény legyen belőlük. Majd megszólalt a muzsika, elkezdődött a mulatság, a rúzsalakodalom, amelynek az esti harangszó vetett véget. A szokásnak csak helyi, egyházi gyökerei voltak, igazi hagyománnyá nem erősödött. Szent Péter a szegedi lakatoscéh védőszentje volt, mert kezében a menyország kulcsával szokták ábrázolni. Eredeti foglalkozása miatt a halászok is patrónusul tisztelték. SARLÓS BOLDOGASSZONY (júl. 2.), vagyis Mária Erzsébetnél való látogatásának napja a jámborabb asszonynépnek máig kedvelt ünnepe. Első említése az 1726. évi tanácsi jegyzőkönyvben: Sarlós Boldogh Asszony Te Deum Laudamuskor 4 forint 53 dénár. Ez az adat azt mutatja, hogy bizonyos fénnyel ülték meg. Ezen a napon a Város és a környék faluinak, tanyáinak templomaiban máig fodormentát (Mentha crispa) szoktak szenteltetni. Szatymazon, Tápén az asszonyok sarlóval metszik le tövéről és úgy viszik a templomba. Tápén a betegnek teát főznek belőle, amelyet nem cukorral, hanem mézzel szoktak édesíteni. Köhögésről is foganatosnak tartják. Mária nagy útjára emlékeztetve a tápaiak fájós lábat szoktak vele párolni, a sövényháziak pedig borogatni. Régebben a halott koporsójába is szokták tenni a Nagyboldogasszony napján szentelt comborkával együtt. Ezen a napon valami keveset az asszony is arasson, hogy a jószág el ne pusztuljon. Ekkor tették régebben a szobába a búzaborona néven emlegetett fonott gabonát,

255 amely egész éven át ott maradt. Hasonlóan megőrzik a mai napon szedett fodormentát is. Az ünneplés valamikor, még az első világháború előtt is egyetemesebb volt. Ezen a napon az egykori palánki Szent Dömötör-templom előtt álló Rozália-kápolnában nagymise közben történt az ünnepélyes fodormentaszentölés, amelyen az egész Város és környék buzgóbb népe papjainak vezetésével kereszt alatt vonult föl. Ez a szentelmény tudtunkra egyedül áll a katolikus liturgiában. Kialakulásának szegedi körülményei sem ismeretesek. Adatok híján egyelőre helybeli szertartási fejleménynek kell tekintenünk. Mai tudásunk szerint mindenesetre helyi, illetőleg Városunkból szertesugárzó hagyományról van szó, amely még a XVIII. század pestisjárványai ellen való védekezésben, szakrális-mágikus bajelhárításban gyökerezik. Erre utal, hogy a szentelés eredetileg egy pestis-védőszentnek, Szent Rozáliának kápolnájában ment végbe. Ez a virágzó közösségi kultusz az első világháború, majd utána a Rozália-kápolna lebontása következtében enyészett el. A szabadságharc idején azokat a szegedi honvédeket, akiket más fegyver híján csak kaszával tudtak fölfegyverezni, Sarlós Boldogasszony regementje néven

256 emlegették. Nyilvánvaló, hogy az ünnepnek a szegedi vallásos néphagyományban való megtisztelt helye magyarázza, hogy Vedres István a szegedi kertészekből települt és a róla elnevezett Vedresháza patrónájának Sarlós Boldogasszonyt választotta. A búcsúnapon, vagyis az ünnepre következő vasárnap szegedi kolostorokból fölkért szerzetesek méltatták a dolgos élet tisztességét.

257 266 Kálmán EA. 2807, 2814. 256 Móricz P., Három történet. SzH. 1912, 6. sz. 267 A szárazon, vízen Istent ő fölségét munkáiban szemlélő, és leborulva ditsérő keresztényeknek, így szóllott: Sarlós Boldog Asszony napján 1827 Észt. Vedresházán P.Sz.V.M. Szegeden, Nyomtatott Grün Orbán betűivel. [Szerző: P. Szakátsy Vitus Minorita]; Riczó Bonaventura, Az emberi tehetségének tüköré. Hirdettetett Vedresházán Sarlós Boldog Asszony napján 1830-dik észt. Szeged. 293