Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Mert elértük húsvét második reggelit, Láttuk locsolódni az ifjak seregit. Mi is ezt a példát akarjuk követni, Ezt a szüzet rózsavízzel megönteni.

188 Még jellegzetsebb mindszenti változat a századfordulóról : Szöröncsés jóröggelt kívánok, Vígan örvendezzünk. Föltámadt Krisztus e napon, Ki a zsidókkal jó tanácsot tartott. Főserkent már a nap sötét homályábul, Mit jövendölt Jézus bölcsek mondásábul, Midőn az asszonyok koporsajához möntek, Jószagú balzsamot, drága kenetöket vittek Húsvét másnapjára. Kérőm a gazdasszonyt, gazdát, Hogy hajadon lányuk szép piros orcáját Rúzsavizemmel möglocsolhassam. Egy rókusi magyarázó hiedelem szerint a locsolkodás annak emlékezetére történik, hogy amikor a jeruzsálemi asszonyok és szüzek nem találták meg sírjában Jézust, összeestek és úgy kellett őket ájultságukból föllocsolni. Dombiratos egykori dohánykertész faluban viszont úgy tudják, hogy amikor Jézus föltámadt, az asszonyok elmentek keresni, de nem találták a sírjában. A zsidók, akik ott voltak a sír körül, leöntötték vízzel őket, nehogy elhíreszteljék Jézus feltámadását. Az asszonyok azonban annál inkább hirdették, újságolták, hogy Jézus feltámadt. Nem nehéz főleg ez utóbbi anekdotikus előadásban a Comides-kódex (1514) teljesen egyező történetét

184 fölismernünk, de nyilván a rókusi is ebbe az összefüggésbe tartozik. György Lajos helyesen utal rá, hogy itt a risus paschalis hazai megnyilatkozásával van dolgunk.

185 A nagyböjti szomorúság után szinte kötelező szónoki konvencióvá vált, hogy a húsvéti prédikációban meg kell nevettetni a jámbor hallgatóságot. Az elmondott példa, exemplum lehetőleg mindig összefüggött a feltámadás valamelyik mozzanatával. Ismeretes, hogy a húsvéthétfői evangéliumi szakasz (Lukács 24, 13-35) az emmausi tanítványokról szól. Ez Európa számos országában az emmausjárás kialakulásához vezetett, ami voltaképpen a kultikus határkerülésnek nagyrészt már elvilágiasodott megnyilatkozása.

186 A szegedi hagyományból Emmaushoz kapcsolódó, mindjárt hozzátehetjük : a magyar folklór világában egyedülálló szokást ismerünk Varga János közléséből.

187 Sajnos, más szegedi forrásból eddig nem sikerült igazolni. Ismerve azonban Varga megbízhatóságát, hitelesnek kell tekintenünk. A komakulacs emlegetése a fehérvasárnap, vagyis az ország más vidékein máig élő mátkálóvasárnap képzetkörére utal. „A komakulaccsal rendesen vőfély viselt legények járnak házról-házra vendéghívogató komolysággal, ha valamelyik tehetősebb gazdának eszébe jut, hogy jó barátai terített asztalához húsvétked dre vagy a legelső vasárnapra, azaz fehérvasárnapra Emmaus-Ъа beinvitálja. 183 Kálmány III. 143. Szőreg. 184 Nyelvemléktár VII, 139. 186 György L., Világjáró anekdoták. Bp. 1935, 16; vö. még Horváth C, Pomerius. Bp. 1894, 97. Itt utalás van Káldi György egyik szentbeszédére is, ami azt bizonyítja, hogy ez a húsvéti szónoki hagyomány még a barokk időkben is élt. Káldi prédikációi megvoltak az alsóvárosi kolostor könyvtárában. 186 Népünk ünnepei 214. lev Varga /., Húsvét után koma-kulacs, béke-kosár. VU. 1870. Egy profán verselmény mintha még az emmausjárást idézné; Beck Pista, Hogyan mulattunk Felsőtanyán? Visszaemlékezés az 1886 évi húsvéti ünnepekre. Szeged, 1903. 268