Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Szent kezén a jegygyűrűje, hol vagy csillagom, Hóhér lánca és kötele, szép gyöngyvirágom. Vőlegényi bokrétája a vérző töviskorona, Hol vagy csillagom? Menyegzős zászló a kereszt, hol vagy csillagom, Melyet szent vér pirosra fest, szép gyöngyvirágom. A vőlegény nehéz útja vérrózsákkal van megrakva. Hol vagy csillagom? Megy már a menyegzős ágyra, hol vagy csillagom, Kínhalálra, keresztfára, szép gyöngyvirágom. Jegyajándék, mely kincset ér: a szent testből kiömlő vér. Hol vagy csillagom? Sír, zokog az örömanya, hol vagy csillagom, Halvány a vőlegény arca, szép gyöngyvirágom. Fizeti a jegy aranyát, lelkét Atyjának adja át. Hol vagy csillagom? Hozzád jöttünk keseregve, hol vagy csillagom, Lelkünk égi vőlegénye, szép gyöngyvirágom. Hozzád jöttünk, ó vezess be a mennyei dicsőségbe. Hol vagy csillagom? Amen. A hagyomány a papság szűk látóköre és közönye miatt Alsóvároson az első világháború után elenyészett, Tápén azonban még szinte töretlenül él. Az új liturgikus rend nagyheti népi hajtásaival még nem találkoztunk. Inkább a polgárság körében élő szokás, hogy a Város templomaiban levő szent sírokhoz délután folyamán rendre elzarándokolnak. Az Úr koporsója néven emlegetett nagypénteki templomi szentsírral kapcsolatosan a szegedi tájon is él az országszerte ismeretes szólás : az Úr koporsóját se őrzik ingyen, azaz a munkát, szolgálatot jutalmazni illik. A sír körüli díszőrség állása valamikor céhes, illetőleg jámbor társulati kiváltság volt. A hozzáfűződő néprajzi hagyományok már nem jelentősek. Tápén mindenesetre az Úr koporsaját rozmaringgal, e koratavasszal is elérhető örökzöld virággal, vagyis a szeretet, szerelem ősi, virágénekeinkben, nótáinkban sűrűn előforduló jelképével szokták díszíteni. Kálmány a Temesközben jegyezte föl a múlt század második feléből, hogy a hívek nagypénteken és nagyszombaton az Űr koporsaja előtt fekvő kis Jézusnak, azaz a feszületnek tojást visznek.

165 Ez a hagyomány még a középkorba nyúlik vissza. Már szó esett róla, hogy a nagyböjtben valamikor a tojás fogyasztása is tilos volt. A paraszti háztartásban aztán a tojás a húsvéti ünnepekre jól fölszaporodott, A papnak nagyböjti, nagy heti szolgálatáért az Űr koporsajához a pénz mellett tojást is vittek. Ez nem volt ugyan egyházjogi előírás, csak tisztes hagyomány (laudabilis consuetudo).

166 NAGYSZOMBAT, HÚSVÉT. Voltaképpen szintén az archaikus tavaszi tisztálkodás, megújulás készségének és az ősi, szakrális pogány hagyományt jelentős mértékben szublimáló liturgiának kettősségét tükrözi. Ismeretes, hogy a római egyház nagyszombati liturgiája a közelmúlt években megváltozott, illetőleg visszatérőben van az ősibb rendhez, a középkori formához. 165 Kálmány II, 209. 186 Lechner, M.-L., Beichteier. Ein Beitrag zum kirchlichen Abgabenwesen und zum Ostereierbrauchtum. Rheinisches Jahrbuch für Volkskunde 1958, 244. 263