Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

A lucabúza mediterrán jellegű, Adria-melléki hagyomány,

25 antik ősképe az Adonis kertje, amely jelenlegi tudomásunk szerint nálunk a katolikus délszlávok (horvátok, bunyevacok, sokacok) északabbra vándorlása következtében honosodott meg. Magyarországi elterjedése máig sem általános. Legelőször azokon a hazai helyeken, déli vidékeken tűnik föl, amelyek a franciskánus obszervancia szellemi hatása alatt állottak. A franciskánizmus a maga jellegzetes életközelségével megnyitotta templomait is a lucabúza előtt, odahelyezte a karácsonyi oltárra, és ezzel a hagyománynak liturgikus jelleget, szentelményi erőt tulajdonított, egyben azonban állandósulását, további virágzását, terjedését is biztosította. Szintén a vegetációs indítékokkal függ össze, hogy Apácán és Újkígyóson Luca estéjén meggyfaágat vágnak és meleg helyen vízben tartják. Ha karácsonyra kizöldül : jó lesz majd az esztendő, férjhez megy a lány is. Sajátos szegedi élményháttere van a Luca szele, másként lucaszél hagyományának. Ez a december hónapban olykor jelentkező szélvihar szegedi megnevezése. Öregek részben már szüleik elmondása nyomán máig emlegetik az 1863-ban pusztító lucaszelet, amely a tanyákon házakat temetett el homokkal, úgy kellett kiásni őket. A Városban többek között a felsővárosi templom tornyának keresztjét és gombját sodorta le.

26 „Luca napján reggel 9 órakor egyszerre teljes sötétségbe borult a Város, az ég mintha megindult volna fölöttünk. Szörnyű süvöltés, recsegés hallatszott a magasból, percekig azt hitte mindenki, hogy összeszakad az ég a földdel és elvész a világ." A szemtanú még hozzá teszi, hogy az elképzelhetetlen erejű orkán nem tartott sokáig, de utána a fél város romokban hevert. Tömörkény így emlékezik meg

27 róla: „Hatvanháromban... Luca napján olyan szél járt, hogy a pusztából homokvölgyeket és homokhegyeket csinált. Egyfelől halomra hordta, másfelől vágásokat hagyott. Ma is beszélik öreg emberek, hogy a szél ereje temérdek régi sírt, elfeledett, nem tudott világok rejtélyes nyomait bontotta föl, mert elhordta a csontokról a takarót." Nem lehetett célunk a Luca-nap szegedi hiedelemvilágának nagyobb összefüggésekben való szemlélete. Észrevehettük azonban, hogy a kotyolás, maruca, lucabúza helyi hagyományai tágasabb földrajzi és időbeli összefüggésekre: a szegedi folklór megőrzött középkori régiségeire, továbbá hódoltsági fejleményeire engednek következtetni. A lucaszél hiedelemvilága viszont autochtonnak, sajátosnak tetszik, de ugyan akkor föltételezi azoknak az ősi Luca-képzeteknek archaikus ismeretét is, amelyeket a téli napforduló táján felbukkanó és több közép-európai néptől rettegett női démonalak ihletett. Ennek egyébként elfeledett alakja áll a lucaszék, lucagügyü jellegzetes hiedelemköre mögött is. DISZNÓÖLŐ TAMÁS (dec. 21.) Tamás apostol névünnepe, Gergely pápa naptárreformja óta (1582) a téli napfordulat csillagászati időpontja. A jelzős nevet Kálmány örökítette meg.

28 Ezen a napon vágott disznó hajával azonos a boszorkánypörökben Szent Tamás hája néven emlegetett bűvös szer. 1731. Az kis fazekacskában pedig Szent Tamás hája volt és szentölt tömjén, istenfája a szentölt víz is volt benne, de igen kikeneködött belőle, azzal kente volt meg.

29 Tápai öregek máig úgy tudják, hogy a tamási háj, Szent Tamás hája különösen kelevényről hasznos. A Tamás napján ölt disznó haját szögre akasztják, olykor öt-hat évig is eltartják. Ha valakinek kelése, kelevénye van, a hájnak egy darabját szétdörzsölik és a beteg testrészre kötik. A szomszédok is eljárnak az ilyen házhoz kölcsönkérni. 25 Schimdt, L., Barbara- und Luciaweizen. Kultur und Volk. Festschrift für Gustav Gugitz zum achtzigsten Geburstag. Wien 1954, 387. Vö. még Dömötör S., Adalékok népszokásaink ismeretéhez. Karácsonyi asztal és Adonis-kert. Éthn. 1959, 345. 26 BitóJ., Az én kiskirályságom 14. 27 Rónasági csodák 188. 28 Kálmány EA. 2817. A napról bővebben Ünnepi kalendárium I, 85. 29 Reizner IV, 491. 226