Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

JELES NAPOK AZ ESZTENDŐ TERMÉSZETI ÉS LITURGIKUS RENDJE A természet szüntelen körforgásában; tavaszi újulásában és őszi pusztulásában, nyári gazdagságában és téli álmában az esztendő a legkisebb egység : vót a világon ëgy cinöge. Annak vót 366 tojása, de olyanok mind, mint ëgy 24 akós hordó. Annak a haját még fejszével se lőhet szétverni. A magyar szentmar toni találóskérdés megfejtése: a cinege a világ nagysága. A tojás az esztendő. A hordó a nap 24 órája. Ezt nem lehet szétverni, mert az óra száma nem lehet kevesebb. Az esztendő paraszti élményében, a jeles napok szegedi hagyományaiban is éppen a természettel, vegetációval való meghitt kapcsolat tűnik föl leginkább. A parasztélet és munka sikere hosszú évszázadokon át elsősorban a természettől, időjárástól függött. A jeles napokhoz fűződő szokások, hiedelmek és szertartások biztosítani akarják tehát a föld termését, a jószág egészségét és szaporodását, a fiatalok boldogságát, végső fokon az egész család boldogulását és jövőjét. El akarják továbbá hárítani a szelleminek, láthatatlanul jelenlévőnek, folyton kísértőnek érzett ártalmat, rontó szándékot. Ez a mi szemünkben már gyermetegnek tetsző világkép elmúlóban van ugyan, de egyes mozzanatai, töredékei még manapság is fölvillannak. Az egyházi év liturgikus rendje, adventtól-adventig terjedő időszaka voltaképpen az európai népeknek hosszú évezredeken kialakult szemléletéhez igazodik: az évszakasz a téllel kezdődik és az ősszel végződik. A tél eszerint mágikus előkészület és erőgyűjtés az esztendő nagy gyakorlati feladataira, a természet rendjéhez igazodó emberi munkára. Önkényes és sok tekintetben zavaró volna tehát az esztendő hagyományvilágát a naptár polgári rendje szerint újév napjától Szilveszterig tárgyalnunk. Ma már a technikai civilizáció hódító útja, a munka szervezése mindinkább legyőzi a természet ellenkezését, és lassan elmossa, nagyjából kiegyenlíti az évszakok közötti különbségeket. A modern parasztélet is sokszor győzedelmeskedik az időjárás kényszerűségein. Régebben, részben még a mai idősebb nemzedékek emlékezetében is, az évszakoknak sajátos jellegük, jelentésük volt, amely mind a munkán, mindpedig az ünneplés módján és célzatain visszatükröződött. Ez a tradicionális világkép szemünk láttára töredezik. Kereteit ideig-óráig még összetartja a konvenció, belül azonban kezd kiüresedni. Nem kétséges, hogy lassan elmúlik, de nyilván új szemlélet, más szimbolika is sarjad majd belőle. A népélet látszólag szegényebbé válik, de idővel az ember bizonyára meg fogja találni a maga nagykorúságához illő és méltó konvenciórendszert, közösségi jelképeket. Most pedig lépjünk a szegedi táj hagyományvilágába, és éljük végig a szögedi nemzettel az esztendőt. Ne ítélkezzünk szigorúan a naiv, sőt sokszor együgyűnek tetsző gesztusok, megnyilatkozások fölött. Néha elképpedünk, olykor mosolygunk is rajtuk, de meg kell éreznünk bennük a költészet megszépítő erejét, az élet teremtő optimizmusát is. Évszázadok során kialakult hagyományrendről van itt szó, amely213