Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Kálmány ilyennek látta

55 a, fölsővárosi tyúkverőt: az esküvőt követő napon hoszszú rudat kendőztek föl, amelyre szalonnadarabokat, kolbászt, rossz meszelőt, lámpást akasztottak. Felváltva rossz bográcsot, lámpást, meszelőt is vittek magukkal. Akinek a kezében a meszelő volt, az a vizes bográcsból szentelte a körülötte lévőket. Egy másik legény pedig serpenyőben tüzet vitt. így fölszerelve, a legényes háztól indultak a legény rokonaihoz, ahol azután tyúkokat vertek agyon, és a póznára akasztották őket. Ahol nem akarták, hogy tyúk vesszen, ott sonkát, kolbászt adtak nekik. Jujuju, ujjuju! Ucca bizony mögérött a meggy, Azon bizony rajta maradt egy ! Möntül jobban érik a meggy, Annál jobban megy, megy, megy. Möntül jobban kérik a lányt, Annál jobban megy, megy, megy. Hasonlóképpen már csak öreg tápaiak emlékezetében él a lakodalmi kakasütés. A kakast a menyasszony helyezte el a tőkén. Akinek bekötött szemmel sikerült lenyakaznia, elsőnek volt joga a menyasszonyt megtáncoltatni. Hajnalban, reggelre virradva a legényeken, fiatal házassembereken valami féktelen jókedv vesz erőt: bolondozni, alakoskodni kezdenek. Ilyenkor mondják a tápai lakodalomban: kezd a fal is tökösönni, vagy: még a fal is csupa tök. Játékaik a század elején még a szegedi táj minden parasztlakodalmához hozzátartoztak, a tanyákon itt-ott még most is fölbukkannak. Ezek a hagyományok sokban egyeznek a húshagyó hajdani szokásaival. Eredeti mágikus célzatuk még manapság is fölvillan. Mórahalom, de Alsótanya más részeiben is a legények, fiatal házasemberek vezért, bírót választanak, aki tréfás ítéleket hoz. Olykor Kocor néven

56 is emlegetik. Tápén gyékényből rögtönzött ruhába öltöztek, úgy bolondoztak. Láncot kötöttek a sátor tetejére vagy a ház gerendájára. Aki nem fért a bőrében, hozzákötötték. Mórahalmon hallottuk, hogy az örömapa kocsiját szétszedték, fölhordták a kazal tetejére, ahol táncra kerekedtek. Kurjongatva fölmásztak a háztetőre is, ahol napraforgószárra kötött szalmacsóvával megcsutakolták a kémény belsejét. Majd az ekét húzták ki a szín alól. Ha az örömapa óvatosságból már előre elrejtette volna, akkor a szomszédból hoztak másikat. Kisafával trágyáztak. Fiatal legényeket fogtak az eke elé, és jelképesen fölszántották az udvart. Búzaszemeket is vetettek, majd fogasoltak, hengereltek: néhány legény deszkára ült, a többiek meg húzták. Más alsótanyai szokás, a szerelömpróba szerint az újembert hajnalban néhány barátja megragadja és a kúthoz vonszolja. Itt a víz fölé tartják, közben az újasszonyért szaladnak, hogy párját mentse ki szorult helyzetéből. Mint mondják, már többször előfordult, hogy az újembert akár tréfából, akár ittasságból a kútba ejtették. Ószentiván jókedvű legényei a ház kemencéjét összedöntötték és pálinkát főztek, azaz gyújtottak meg a fenekén. Szintén Ószentiván legényserege még a századforduló táján is elment a lepihent vendégekért és kiszedte őket az ágyból, közben teleszórta az egész házat, udvart szalmával, szárízékkel. A megkötözött vendégeket hosszú sorban kísérték vissza a lakodalomba.

57 Ez nyilván még a tréfás törvényszerzés, láncraverés maradványa volt. 85 Szeged népe I, 107. 86 Kocor kapitány, azaz Koczor János szegedi kihágási bíró, salamoni ítéleteiről volt híres. Számos tárgyalása, esete Tömörkény elbeszéléseiből, így Halbőr Förgeteg János sok hivatali ügyéből-bajából is ismeretes. Békefi Antal novelláskötete, „A bíró előtt" szintén őt örökíti meg. Fölbukkan Móricz Zsigmondnál is („A szögedi kufa"). Vö. még Szigethy V., A régi Szegedből az újba. 257. 87 Andrásfalvy Bertalan atlasz-gyűjtéséből. 142