Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Több lányt és menyecskét erőltetnek a párja gyanánt, amíg végre sikerül megtalálnia az övét, az igazit. Egyébként a menyasszonyi koszorúból — mint már mondottuk — egy szemet, a fátyolból egy darabot, a virágból egy ízt elégetnek, hogy semmiféle rontás ne fogjon az új páron. Pár emberöltővel ezelőtt el is égették, tűzre vetették az egészet. Sövényházán a vőlegényvirág és menyasszonykoszorú elégetése egyidejűleg történt, hogy „egyszerre" haljanak meg. Akadnak, akik menyegzős ruhájukat elteszik, <le többé soha nem viselik. Utolsó kívánságuk gyanánt meghagyják, hogy ebben temessék el őket. Amikor a kiszombori menyasszony fejének bekötésére került sor, lánycimborái égő gyertyával szokták körüljárni. A menyasszony oltotta el sorban egy kendő segítségével a lángjukat. Tápén a kontyolás, főkontyolás, újasszonycsinálás a táncmestör sajátos feladataZárt ajtó mögött, szentelt gyertya fényénél közvetlen hozzátartozói: kárlátóba jött keresztanya, lánytestvérek jelenlétében ő szedi le a menyasszony fejéről a koszorút. A mirtuszból egy szemet a zsebébe tesz. Ő tekeri föl a hajat és köti rá afityula, illetőleg kontykendö néven is emlegetett, megfelelően szabott selyemkendőt. A koszorúból egy szál mirtuszt a konty alá is rejt. Ilyenkor sem szabad tükörbe nézni. Régebben akadt olyan táncmester is, aki e szertartás közben asszonynépet semmiképpen nem engedett be, mert attól félt, hogy tisztuló is akad közöttük. A menyasszony nyakát borral szokta megmosni, és csak ezután kötötte a fejére a kendőt, amelyen igazítani most nem szabad. A hagyomány lazulásával azonban egyes nyoszolyúasszonyok mégsem tudják megállani, hogy ne simítsanak rajta. A tápai újasszony első kontykendőjét egyébként a menyasszonykötő anyagából szabták régebben. Eközben a vőfély az újembert fosztotta meg a vőlegényvirágától. Ő is átöltözik, neki azonban senki sem segítkezik. Algyőn Belovai Sándor tanúsága szerint a vőfély és a legszűkebb rokonság, leginkább az örömanya kíséri a fiatalokat ágyukhoz. Az örömanya egy karaj kenyeret vág a menyének, közben ezt mondja: karajt vágok: fiad lögyön, möghámozom: piros lögyön, mögirdalom: bodor lögyön! Majd leültetik egy székre, alája subát tesznek, ölébe pedig kisgyermeket ültetnek, hogy majd az ő magzata is bodor hajú legyen. Végül a vőfély borral mossa meg a nyakát, hogy helyi magyarázat szerint teste soha ne Jegyen ótvaros, ő meg mindig jókedvű legyen. Ha húzódoznék a házasélettől, akkor a fejét is megmossák borral. A menyegzős ágy hiedelemvilágáról már nem sokat sikerült megtudni. Tápén mindenesetre nagyboldogasszonyi virágot raknak bele, továbbá olyan mángorlófát, kötelet, amely karácsonyeste ott hevert a Jézuska ágyán. Gonoszűző célzatuk világos. Tordán a vőlegény feladata, hogy élettársának fejéről a koszorút levegye, és hajából a csatokat kiszedje. Alsóvároson valamikor koszorúsasszonyok kontyolták föl a menyasszonyt : mintegy befogadták őt a sorukba. A konty régebben az asszonyi tisztesség jelképe és külső kifejezése volt. Innen van a jellegzetes asszonyi szólás: miúta a fejemet bekötötték, azaz mióta asszony vagyok. A konty poétás szójárás szerint asszonyi korona, de másként búfészök is, mert most már vége a gondtalan lányéletnek. Ma már csak idősebb asszonyok viselik. Kálmány szajáni értesítése szerint, amikor a menyasszony fejét bekötötték, az öregvőfély tréfás hangon a bibliai történetet idézte: Minthogy most jókedvem van neköm, A szerelöm tüze ösztönöz engöm, Énekölnék nektök éggyet paradicsomrul, Ádám apánkrul és Éva anyánkrul. Egyször elgondolta az Úr, Hogy sárbul Ádámot gyúr. Ádámnak kivötte egyik ódalcsontját, Amölybül alkotta Évát. 138