Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Ismét jelentkezik : Most pedig uraim a konyhán szétnézek, Megtekintem, hogyan készülnek az étkek, Szakácsunk mi mindent süt-főz vacsorára, Ismét visszajövök karácsony napjára. Éljen! Tisztelt vendégsereg! Szót kérek, uraim! Hallgassák meg sokatjelentő szavaim, Tudom, önöknél is régen volt az ebéd, Nem tesz kárt gyomrukban egy kis programbeszéd. Éljen! Künn jártam a konyhán, hol az étkek főinek, Szakácsaink négy nap óta sürgölődnek; Mindent kihordták már az éléskamrából, Cukrot, timsót, kámfort a Mózsi boltjából. Éljen! Hogy e fogyatkozást gyorsan helyrehozzam, Tizenkét szekeret útnak indítottam, Hogy Pestről hozzák el mind a fűszerszámot, Adtam nekik útra egy-egy pénzes zsákot. Éljen! Aztán megnéztem a tömérdek fazekat, Üstöket, tepsziket, kerek lábasokat, Sorra kóstolgattam egy öles kanállal, Elláttam jó bőven sóval, paprikával. Éljen! Hogy mi mindent főznek, fogalmuk nincs róla, Kocsonyának készül tizenkilenc gólya, Hizlalt verebeket forgatnak a nyárson, Medvetalpat sütnek ébenfa-parázson. Éljen! Nyulaknak farkából főzik a paprikást, A hajas krumplihoz fogadtak egy halászt, A puliszkát pedig oláh papok gyártják, A kásába a húst gőzhajók szállítják. Éljen! Barátfüle is lesz jól besavanyítva, Tök sülve és főlve, kétfelé hasítva, Fokhagyma olajjal, mártás vagy százféle, De ki tudna sorra beszámolni véle. Éljen! Süteményünk is van túróval, lekvárral, Jól megcukroztuk már százötven hambárral. Szóval: ennivalónk elég két hónapra, Csak az kell, aki az asztalra felhordja. Éljen! Sövényházán, Kisteleken azt a bort teszik a vendég családok elé, amit a lakodalomra ők hoztak magukkal. Természetesen az újpárt, szomszédokat is megkínálják vele. 135