Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Az is bizonyos, hogy esküvőre menet az alsótanyai menyasszony nyakába vetett fehér fátyol, majd a tréfásan nyakló néven is emlegetett és a vőlegénytől vásárolt fehér sál szintén e liturgikus velum emlékezetét őrzi. Valamikor nyilván szentelménynek tekintették, hiszen olykor még manapság is leterítik vele a pólyásgyereket, ha nyugtalan, sírdogál. A liturgiából sarjadt régi hagyomány az esküvői szertartást közvetlenül követő oltárkerülés is : a vőlegény, menyasszony, násznép a szegedi nagytáj több templomában háromszor megkerüli a főoltárt. Ez a szokás & feketebarátok idejében, 1914-ig Alsóvároson is élt, sőt nyilvánvalóan ez volt az archaikus példakép. A templomból kijövet a sövényházi újpárnak egyszerre kell átlépnie a küszöböt. Az hal meg először, aki ebben a másikat megelőzi. Őszentivánon ilyenkor régebben a levegőbe lőtt a násznép közül valaki. Az alsóvárosi újember alamizsnát szokott régebben osztogatni a kapuban ólálkodó koldusok között. A tápai, sövényházi, szőregi, deszki, majdani, kiszombori menyasszony ilyenkor aprópénzt, cukrot szokott szórni az odasereglett gyereknép közé, hogy — mint mondogatják — a szerelme mindig édes maradjon. Kálmány följegyzése szerint Szajánban közvetlenül esküvő után előbb a menyasszony, majd a vőlegény násznépe a plébánia udvarára ment táncolni, de ebben sem a vőlegény, sem a menyasszony nem vett részt.

38 Az öregvőfély felköszöntötte a papot és háznépét, a kisvőfély, vagyis az ország szolgája pedig ajándékot adott: egy üveg bort, meg az üveg nyakán lévő fonott kalácsot, amelyről más vonatkozásban már szólottunk. Adnak Tápén, Algyőn is, ahol azonban a bort misebornak ajánlják föl. Föltételezhető, hogy e táncnak valamikor kultikus jellege volt, és rövid időre maga a pap is résztvett benne. Ne feledjük azt sem, hogy a cinterem néven emlegetett temető a régebbi századokban a templomot övezte, és gazdag hagyományvilága volt.

39 A falu népe és az uraság között olykor melegebb kapcsolatok is éltek. Híres színészünk, Kassai Vidor írja

40 kiszombori gyermekkorára, a múlt század negyvenes éveire visszaemlékezve, hogy „esküvők után a násznép zenével sorra járta az úri lakokat, és az udvaron táncoltak. Ilyenkor az úri nép közéjük vegyült, és Rónay János úr leányai, Mari és Lenka kisasszonyok úgy járták a csárdást a parasztlegényekkel, hogy csak úgy ropogott. Táncolt ott akkor, aki csak akart, urak, parasztok, gazdatisztek, cselédség mind együtt." Mint említettük, a templomot az újpár és násznép más úton szokta elhagyni, és más úton tér vissza a vőlegényes házhoz. így van vagy volt a közelmúltban is Alsóvároson, Tápén, Sövényházán, Szőregen, Jázován, Tamásfalván. Újkígyóson, Pusztaföldváron arra is ügyelnek, hogy visszamenet válasszák a hosszabb utat. Ez eredetileg nyilvánvalóan a nyomukban leselkedő, settenkedő gonosz távoltartását, megzavarását célozta. Szatymazon azonban már azt a lényegében hasonló magyarázatot adják, hogy az újasszony haza ne tudjon menni az édesanyjához, vagyis megszokjék. 38 Kálmány I, 163. 39 Morvay P., A templomkertben, temetőben, halotti toron táncolás és a halottasjáték népszokásainkban. Ethn. 1951, 73. 40 Kassai V., Életemből 19. 125