Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

menyasszonnyal haza a vőlegényes házba. Az új mozzanatokkal bővült hagyományt most a tápai esküvői meneten mutatjuk be. A menetet még a múlt század végén is a lovon ülő zászlós nyitotta meg. Lovát szúnyogháló borította, ő maga folyton lebegtette a zászlót, amelynek végébe alma, ebbe meg rozmaring volt tűzve, az egész szalaggal ékesítve. A zászlóst szintén lóháton, esetleg csak gyalog táncolva, dalolva, kurjongatva hat-nyolc felvirágzott, sarkantyús csizmás, pántlikás kalapos kardoslegény, röviden kardos kísérte, akik kardjukkal, illetőleg kopjaszerű botjaikkal csapdosták a levegőt, de egymással is vívtak a nászmenet •élén. Utánuk jött a két násznagy, majd sorrendben a vőlegény a táncmester kíséretében. Követték őket a koszorúslegények, majd a násznép, végül a muzsikások. Valamikor nem kísérték zeneszóval az esküvőre a násznépet, hiszen ez még délelőtt megvolt. A menyasszonyos házhoz simán, akadály nélkül jutottak be. Itt a vőfély borát, kalácsát elkínálta. Ezt hamarosan pótolták. Ezután előadta népének szándékát. Ha várni kellett, akkor táncoltak egyet, a násznagyok a vőféllyel vitatkoztak, esetleg most is találóskérdéseket adtak föl neki. A csöndben álldogáló vőlegényre valami lefátyolozott arcú, cifrán kiöltözött nőszemélyt akartak ráerőltetni. Ő azonban visszautasította. A vőlegény kíséretéből valakinek közben kint vigyáznia kellett a menyasszonyos kocsira, nehogy tréfáskedvű házbeliek kiszedjék a tengelyszögeit. A koszorúslányok végre bevezették a menyasszonyt. Szülei, keresztszülei, testvérei vették körül. A vőfély szavával megkezdődött a búcsúztatás, amelyet a vendégsereg fölállva, az emberek kalaplevéve hallgattak végig. Az ünnepélyes pillanatokban •olykor még a férfiak szeméből is kicsordult a könny : Szűnjék meg mostan a hegedűk zengése, És a sarkantyúknak némuljon pengése. Szép menyasszonyunk most kezdi búcsúzását, . Mielőtt elhagyná a jó szülők házát. Én kegyes teremtőm, áldom szent fölséged, Gondviselésödért hálát adok Néked, Hogy engöm e házban engedtél születni, Kedves szüleimnek gyermekévé lönni. Kik engöm nevedben szépen fölneveltek, Megóvtak a rossztól, jóra serkentettek, Tápláltak, ruháztak, rám gondot viseltek, Amióta élek, szívükbűi szerettek. Mindig azt keresték, mi válik javamra, Soha nem akartak ők semmit káromra. Most, midőn a házaséletet fölvöszöm, Szent akaratodnak útjait követöm. Áldást adnak reám, imádkoznak értem, Hogy boldogságomra váljék ez új éltem. Én Istenem, te is add áldásod rájuk, Engedd, hogy beteljön mindön óhajtásuk. Adj nekik szép hosszú és boldog életöt, Áldásod kísérje minden lépésüket. Lássák gyermekeik igaz boldogságát, Holtuk után add mög lelkük koronáját. Jó testvéreimet is áldd meg Istenem, Kik eddig békében együtt éltek velem, Közöttük napjaim boldogan teltek el, 123