Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Harmadik rész. (Szeged, 1980)

Kovácséknál vótunk lányé, Kaptunk is egy kéve száré. Kéve száré, hat krajcáré, Ëgy kis üveg pálinkáé. ( Aki ide bámészkodik, Az is ide kévánkozik. Icca te. Az esküvés — folytatja Kálmány szajáni leírását tovább — rendesen délben szokott történni. Délután a vőlegény násznagya elküldi az öregvőfélyt és a kisvőfélyt a mönyasszonyos házhoz. A kisvőfély kezében üveg bort visz, és az üveg nyakán fonott kalácsot. Az öregvőfély megveregeti pálcájával az ajtófélfát, és ha bebocsájtják, megáll az ajtó küszöbén, beköszön: dicsértessék a Jézus Krisztus! Alprincipális uram köszönti a lány násznagyát. Mindörökké amen — a násznagy felelete. Ezután a vőfély egyet előrelép és elkezdi mondókáját, melyben előbb a násznagy, menyasszony és a menyasszony szüleinek egészségéről tudakozódik. Azután beszél a Boldogságos Szűz Máriáról, kihez Gábriel arkangyal küldetett, és kinek a lába alatt volt a hold, feje fölött pedig tizenkét csillagból álló korona. Majd elmondja, hogy az ő kis királyuk (vőlegény), a kis királynét (menyasszony) a templomban arany gyűrűvel eljegyezte, a pap pedig arany lánccal (stóla) összekötötte. Amikor kijöttek, a menyasszony megkérte a násznagyot, hogy bocsássa haza, meg akarja szüleinek köszönni, hogy fölnevelték. Minthogy pedig a násznagy nem török, sem pogány, hazabocsájtotta. Ő most arra kéri a násznagyot, mondják meg, hogy itt van-e. A násznagy biztosítja, hogy nem vesz el, mert olyan legényei vannak, ha kell, külső országba is elmennek a keresésére és előhozására. Most a kisvőfélytől az öreg vőfély elveszi a kalácsot s a boros üveget. Az asztalra teszi e szavakkal : dicsértessék a Jézus Krisztus! Itt van az üvegben Krisztus vére, Krisztus testével, vagyis a kaláccsal megpecsételve. Tessék fölszakítani és látni, hogy igaz úton járunk. Ekkor a násznagy kezébeveszi az üveget és a kalácsot, majd a nép között eláldja, vagyis elkínálgatja és kijelenti, hogy most már elhiszi, hogy igaz emberek és jó úton járnak. Ha mégegyszer eljönnek, a násznagy megmondja nekik, hogy hol találják föl a kiskirálynét. A menyasszonyos háznál teletöltik a kiüresített üveget borral, kalácsot is akasztanak rá. A muzsikások három verset húznak, majd elbocsájtják a két vőfélyt. Mintegy félóra múlva a vőlegényes háztól elindul az egész sereg. Közöttük a násznagy és a vőfélyek. A kisvőfély kalácsot visz a borosüveg nyakán. A menyasszonyos háznál már várják őket : ki kapával, ki villával, ki meg ásóval. A bejárat el van zárva, fa van keresztbe téve, és belülről ijesztgető szavakat hallatnak, hogy ide pedig ne jöjjenek, mert így és emígy tesznek. Elkezdődik a harc: ütik a földet. Végre beeresztik őket, a két vőfély a szokásos ajtókopogás után bemegy a szobába és versel. Hátuk mögött becsúszik a vőlegény násznagya. A versben szó esik Noé bárkájáról, Ádámról, Éváról, és kérdezi, hogy ő, aki a menyasszonyt keresi, jó helyt jár-e? A menyasszony násznagya megmondja hogy jó helyt jár. Megtalálták a menyasszonyt, hanem három zár alatt találták meg. Ezért a vőfély olyan három találgatós mesét kap föl, melyet az ő násznagyának kell kitalálnia. Eddig Kálmány szajáni előadása. Közbevetve szólammk kell a szegedi táj kúcs, zár néven is emlegetett lakodalmi találóskérdéseiről, amelyek tréfából vagy egy-egy akkurátus násznagy részéről olykor még manapság is elhangzanak. Ez régebben, mintegy az első világháborúig hozzátartozott a kiadó násznagy hivatásbeli kötelességéhez. Ezek természetesen más magyar tájakon sem ismeretlenek. Bibliai ősképük Sámson készülő lakodalma (Bírák könyve 14, 12-14), amelyen harminc vőfély volt. Kiknek szóla Sámson : talányt adok elétek, melyet ha nekem megfejtetek a lakodalom hét napja alatt, harminc gyolcsinget adok nektek és annyi köntöst. Ha pedig meg nem fejthetitek, ti adjatoknekem harminc gyolcsinget és annyi számú köntöst. Kik felelének neki: add elé a talányt, hadd halljuk. És monda nekik: az evőből étek jött ki, és az erősből édesség eredt. És nem fejthetek meg három nap a kérdést... A találós kérdésekkel minden népnél eredetileg az idegenek tudományát, rátermettségét, választottságát akarták megismerni. Próbára tették, hogy méltó-e arra, hogy meghallgassák, maguk közé fogadják. A kérdezés eredeti ünnepélyességéből a lakodalmak tréfás feszültségében is fölvillan valami. Megtörtént, hogy a menyasszonyt nem adták ki annak a násznagynak, illetőleg vőfélynek, aki nem tudott helyesen megfelelni. El is küldöttek. Valaki aztán mégis megkönyörült rajtuk, ami szégyen volt, és rossz házassági előjelnek érezték. 121