A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

Csongor Győző: Természetvédelmi feladataink Szeged környékén II. Vadontermő orchideák

Közönségünk legnagyobb része, ha az orchideákról hall, rendszerint a trópusokon, az őserdő fáinak legmagasabb régiójában tenyésző, élősködő — nálunk csak melegházakból vagy virágkiállításokról, virágüzletekből ismert, pénzbelileg is drága és csodálatos — virágokra gondol. Hallomásból azt is tudja, hogy sok türelem, fáradozás kellett ahhoz, miszerint nálunk Európában is virágzásra késztessék a nehezen szerzett orchidea töveket. Arról is sokat hall, hogy ezek a trópusokon otthonosak, mint a fény és meleg gyermekei — de a hazai orchideákról már keveset s kevesen tudnak. Pedig nálunk is megtalálhatók ezek az ún. szabadföldi orchideák, a mediterrán vidéktől az arktikus régióig. A földkerekség több mint 22 000 orchidea faja (s ezen belül rengeteg eredeti s tenyészetben kialakult változat) közül hazánkra is jut 46 faj (17 alfajjal s számos változattal, színváltozattal és keverék-fajjal). Az orchideák családjára általában a leg-ek jellemzők. A legnagyobb fajszám mellett (évente ma is átlagosan 100 új fajukat fedezik föl) a legnagyobb formagazdagságot képviselik a növények országában. Oekológiai szempontból a legextrémebb termőhelyűek közé tartoznak, a trópusok forró, nedves erdőitől, a síkságokon keresztül a havasok 2000 m-es magasságáig. Virágaik a legkisebb, s a legtöbb számú (Microspermae) magvat hozzák létre s végül származástanilag a legfiatalabb növénycsaládhoz sorolhatók. Ami a védettségüket indokolja : a legritkábban előforduló növények közé tartoznak. A külföldi és hazai florisztika szinte egyenként tartja számon az egyes orchideafajok lelőhelyét. így van ez Csongrád megyében (szűkebb területünkön: Szeged környékén) is. Szabadjon ezt az ellentmondó kifejezést használni: vadászni kell rájuk, hogy megvédhessük őket! Egyes ritka példányaik megérdemlik, hogy ott, ahol fölleljük őket véletlenül, mielőtt optikai „csővégre" kapnánk őket — tisztelettel köszöntsük őket... Dolgozatomban szereplő 15 orchidea faj közül csupán négyről (Orchis laxiflora, O. coriophora, Cephalanthera damasonium s Epipactis atrorubens) mondhatjuk el, hogy virágzási idejük alatt nem kell őket keresni, termőhelyeiken biztosan megtalálhatók, nem úgy a többi tizenegy fajról. Ezeket (eltekintve megjegyzett lelőhelyeiktől) keresnünk kell. Köztük olyan is akad négy, amely több évtizedes (1912 óta) kutatás során is csupán egyszer-kétszer jött elő s közülük is három csak az utolsó két esztendőben. Okát keresve, az intenzív mezőgazdasági művelés elterjedésében találjuk meg a feleletet. Három legdélibb megyénk közül Csongrádban találjuk a legnagyobb százalékú agrárterületet. Ez a tény tehát megmagyarázza az ősi fajok pusztulását. Hogyha megírnánk végül is Csongrád megye flóráját, vezérfonalként annak 60 éves változását kellene fölvázolnunk. Pusztuló orchideáink fölött nem most kongatjuk meg a vészharangot. Már 1929-ben így ír Kovács Ferenc óbecsei flóraművében: „...1908-ban az Epipactis latifolia és 1915-ben az Orchis palustris-t hiába kerestem. Az Orchis morio, O. coriophora, O. militaris, Ophrys aranifera és Cephalanthera pallens egykori termőhelyén vígan szántogat ma a szorgalmas földművelő." Végezzünk rövid, fajszámszerinti összehasonlítást Csongrád s a két környező megye (Békés és Pest) Orchidea állománya között. Borbás Vince Békés vármegyei flóraművében, 1881-ben csupán két fajról (O. palustris és az Epipactis latifolia) tesz említést, jóllehet azóta nőtt ez a szám. Makó és környéke növényzete írója, Halász Árpád 1889-ben pedig csupán az Epipactis latifoliát közli. Nézzünk azonban néhány flóraművet a klasszikus flórakutatás korszakából, a két világháború közti időből. J. Prodan Bács-Bodrog megyei munkájában „első nekifutásra" (1910) 7, majd a teljes műben 18 orchidea fajt közöl. 12 fajjal szerepel Hollós László (Tolna vár412