A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

†Vinkler László: Művészet és mitológia

motivációt átviszem tudatos optikai metamorfózisokba. Ehhez olykor még optikai eszközöket is használok. Mindenesetre meg kell vallanom, hogy nem vagyok a stiláris korlátozottság híve, alkatomból kifolyólag is a váltakozó létállapotok ellentéteinek kidolgozására hajlok. De azt is be kell vallanom, hogy örök nosztalgiám a színtézis felé vonz. Ebben van segítségemre a mitológia, amely nem irreális hanem inkább színtézisre hajló, reálisat és képzeletit egységben tartó szemléleti forma. A mitikus szemléletmódban az alapélmény szubsztanciális és nem eszmei. A szubsztanciális alapélményből azonban kinő a szellemi, megszüli az eszmét, amely egyidejűleg differenciáltabb szubsztancialitást is jelent. Ez is olyan folyamat, amely szinte egylényegű a művészi alkotáséval. Ki tudná a márványt utólag hozzáadni az eszméhez, ki volna képes a fényt, vagy az árnyékot figuráihoz utólag hozzáadni? Egymásból születnek, mint a mítosz ködeiből a teremtett világ. így van ez azonban másutt is, ki vállalkozna rá, hogy elszakítja a fazekaskorongtól a lekytoszok figuráit, hogy fehéren görbült testüktől függetlenül hozza létre alakjaikat? De kifejezhetnék-e másként amit kifejeznek, betölthetnék-e a görög sírok éjszakájában is szellemet megtartó világosságukat? Nappal és éjszaka éppúgy összetartozó ellentétek az emberi tudatban, mint a lét kozmikus formáiban. Persze példáim régi korokból valók, az emberi szellem ezerszer megszentelt példázatai. A XX. század talaján lehetetlen ugyanazt várni, mint a történeti időktől. Az éber tudatnak és a fantáziának más a tápanyaga, mint akkor. Ha a nagy művészettörténeti vonulatokat kellene a nappal és az éjszaka princípiuma felől megközelíteni — nem volna másként képzelhető, mint úgy, hogy a szentferenci időket, a chartresi kék-vörös harmóniákat, a trecentót valamiféle történelmi hajnalodásnak, a reneszánsz tetőzését délnek, a barokkot délutánnak, az impresszionizmust naplementének — a XX. századot pedig esti-éjszakai jellegűnek tekintsük. De hasonlíthatók az egyéni életnek a fogantatástól a halálig tartó metamorphózisai is a nappal és az éjszaka fokozatos alakváltozásaihoz. Az éber tudat fokozatosan fejlődik ki a magzati öntudatlanság sötétjéből a világosságig, majd annak objektivitását szubjektív vonulatok befolyásolják, mígnem aláhanyatlik az agónia éjszakájába. „Vinkler Lászlónak, a gondolkozó művészetbölcselőnek van egy alapvető megállapítása arról, hogy az emberi élet életkori sajátságai egymás közelébe hozzák az alkotókat még akkor is, ha évszázadok és stílusok választják el egymástól őket. Vinkler Lászlónak ezt a dolgozatát

10 mélyen szántó értekezésnek tartom. Nos, fordítsuk most ezt a tételt önmagára: melyik életkorában erősödik uralkodóvá nála a mitológia?" Az életkorok sajátos természete közismert. Nincs életrajzíró, aki elkerülhetné a művek jellemzése során az „ifjúkori" művek elemzése közben ezeket a jelzőket. Amit én tettem, az, hogy megkíséreltem az életkori vonások kimutatását — nem egyszerűen pszicholóaiai szempontból, az nem is az én szakterületem, — hanem a különböző mesterek azonos életkorban készült műveiben. Ha Dürer, ha Michelangelo, ha Rembrandt, ha Picasso munkásságában az azonos életkorok közös vonásai kimutathatók, ha átütnek korokon és személyiségtípusokon, és ezt ki is tudjuk mutatni, nemcsak közelebb jutottunk az elemzés szempontjainak tisztázásához, hanem tanulságokat vonhatunk le folyamatban levő alkotói pályákra nézve is. Én az igazat megvallva, önigazolásul, önmagam számára is olykor homályos választásaim és változásaim megértése végett kutattam ez után a — korstílus és egyéniség mellett harmadik tényezőül felismert — faktor után. Annál inkább szükségem volt erre, minél inkább kétségbe vonták stílusváltásaim jogosultságát. A kritika szeret besorolni és idegenkedik 10 Vinkler L., Összehasonlító biográfia. A Szegedi Tanárképző Főiskola Rajztanszéke III. Képzőművészeti Kiállításának Katalógusa. 67—5703. Szegedi Nyomda. 400