A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

Zombori István: Idegen népek – magyar emberek. Ács Gedeon naplójának néprajzi és földrajzi vonatkozásai

esett. Azt gondolnám, a yankeet kivéve, aligha van nemzet mely oly érzékeny lenne a külföldiek ítéletére, mint a magyar. Még csekélyebb hibáink említésére is tüstént tűzbe jövünk, s néha erősen is kikelünk. — New Yorkban találkoztam egy híres puffaszkodó yankeevel, Dr. Baird-del, ki említette, mikép ő járt honunkban s ott vallásosságnak legkisebb jelét sem látta. Nem gondolnám hogy valaha embert erősebben megraktam volna mint e híres tanárt. Ostoba s teljesen alaptalan vadaival tűzbe hozott s aztán mondtam neki, hogyha ő honunkban azon anglo-amerikai vallásosságot kereste, mely áll zsidósnál zsidósb szombat szentölésből s a kétszínű kegyeskedés egyéb humbugjából — épen nem csodálom, hogy nemzetünket vallástalannak tartja. Az ellenkezőn csodálkoznám. De azt különösnek találom, hogy ő ki Bécsből lement egy gőzösön Pestre, ott pár egyénnel beszélt, s aztán visszatért Bécsbe, ki honunk protestánsait nem is látta, azokkal — nyelvökből egy igét sem értvén — nem is beszélhetett, — ki a magyar prot. egyház háromszáz éves történeteiből mit sem tud s azon egyház jelen állapotjáról sincs fogalma, nem szégyenl úgy beszélni, mintha azt jól ismerné; s azon még inkább bámulok, hogy ily tudatlan egyénnek pöffedt önhittségét New York lelkészei nagy tisztelettel bámulják stb. Mindezt elég vastagon mondtam, de hogy azt tettem, azóta sem bántam-meg. Némely más hibánk hallatára mélyen szoktam lapítani, mert érzem, hogy a megrovást érdemeljük: de vallástalannak nem tartom népünket (7: 289) (Külföldi utazó a magyarokról) Utazónk

13 beszél a magyar nemzetről is, mely — szerinte — nevét azon szekerektől kapta, melyeken jött a Crimen környékétől a Dunához, mert ezen szekereket madjaroknak nevezték. Nesztek! históriai szürkéi őseinknek. A madjarszekér kitol titeket a történelemből! — A magyar — szerzőnk szerént mind nemes ; a sclavovniai és a rouman a magyarnak yeomane. Járt a jámbor Turolya

14 vidékén is, és hallotta, hogy annak lakossága nemes horvát; de ez az ő régibb bal-véleményét meg nem ingatja. Egyébiránt, ha hibás is előadása midőn rólunk beszél, nemzetünk iránt félreismerhetetlenül jó indulattal van. A magyart az európai népek egyik leg életrevalóbbikának nevezi. Maradt benne nem egy hibája a feudális kornak, de több erénye is. Hazafisága hősies. Árulástól, csalárdságtól borzad, s ha egykor zavargásrai hajlama s erős szenvedélyei lecsillapodnak, munkás erély s üdvös élénkség fogja a magyart jellemezni. Hogy a Magyar annyi századon át is megőrzi nyelvét s nemzetiségét s nem olvadt-be a körülte lévő idegen elembe, szerző annak tulajdonítja, mert a magyar elszántan erélyes, tüzesen bátor és sokkal értelmesebb, mint a többi népfaj körüle. A magyar erős testalkatú s harcias természetű; célaira határzattal s ki tartóan tör; szelíd, ha nem bántják; de hajthatatlanul makacs, ha jogait sértik, s engesztelhetetlen, ha kevélységét bántják meg, mert a magyar kevélyebb még a spanyolnál is. Általában véve a magyar magas, karcsú, erős apró szemei, kiugró szemöldei és arccsontjai tatár eredetre mutatók. Szinre barna stb. (9: 9—10) Karácsony A Karácsont itt is megüli a r. katholikus és az episcolista, s mostanában már kezdi megülni némely orthodox calvinista is. Sokan utánozzák a német, sokan az angol karácsonyt; de azért a napnak még sincs ünnep kinézése, s nem nyerheti teljesen vissza azon jellemét, melyből a puritánok vakbuzgósága kivetkőztette. A puritánoknak egyik ellenvetése a karácsony megülése ellen az volt, mert az nem apostoli eredetű ünnep, hanem csak Gergely neo-caesareai (Pontusban) püspök által volt divatba hozva, a pogányok átcsalogatására, kik nem örömest mondtak le a bachanáliákról és saturnaliakról. Másik, hogy az sem bizonyos, mégcsak nem is valószínű, hogy Krisztus télen született. Gyűlölték azért is, mert az angol karácsoni népszokásokból sok világosan pogány eredetű. A templomokat azon napon egyebek közt repkénnyel is ékesítették s az Bachusnak volt hajdan szentelve. A mistletve [fagyöngy, Z.] I. a Druidáknál is nagy becsületben állt. De különösen pogány eredetű a Karátsoni tuskó égetés. Á druidok is hajdan vastag s hosszú tuskót égettek a két solstitium [napforduló, Z. L] alatt, a nap tiszteletére s e szokás megmaradt a kereszténység elterjedése után is s megvan még ma is a két Sz. János ünnepén (Jún. 24. Keresztelő s Dec. 27 Evang. János napja), csakhogy a nyárin szabadban raknak tüzet Irelandban és Cornwall megyében a nyári János éjjelén a nép szurkos fáklyákkal jár föl s alá. Hajdan szokás volt átugrálni is (tisztulás végett) a sz. János tüzét. Későbben a kereszténység bibliai magyarázatot adott a pogány eredetű szokásnak, minthogy János, kinek ünnepén rakják a tüzet, tanúbizonyságot tett a világosságról mely e világra jövendő vala. Figyelemre méltó hogy a két Sz. János nap ünnepe a szabadkőműveseknek. A régi Run ünnepeken kerék volt a jelképe a nap fordulatnak s Ker. János ünnepén hajdan szokás volt kereket hempergetni le valamely dombról, jelül hogy a nap is lefelé kezd forogni a Zodiacuson. A kereket szalmával tekerték körül s meggyújtották. 18 A dolgozatban már említett: A Török és Keresztény birodalmak határtartományai с kötet szerzőjéről és művéről van szó. 14 Turopolya, helyesen Turopolja horvát kistáj Varas közelében. Parlagi, mulatós, „hétszilvafás" kisnemesek lakták. 226