A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

Zombori István: Idegen népek – magyar emberek. Ács Gedeon naplójának néprajzi és földrajzi vonatkozásai

Számos tréfás szólást, történetet is elmesél. Otthon a faluban, ha egy legény a bíró, vagy egy prezsbiter előtt úgy ment el, hogy nem emelt kalapot, akkor azok megkérdezték tőle, tán veréb van a kalapja alatt, vagy azt, tán a fejére szögezték a kalapot. Ez azután szólássá is lett. (9:70) A fentebb elmondottak csak Ízelítőt adhatnak a rendkívüli gazdaságból, amit Ács Gedeon naplói rejtenek. Bár bizonyos rendszert követve igyekeztünk a kéziratok sokrétűségét, bemutatni, számos kiegészítésre és bővítésre van szükség, különösen az OSZK-ban őrzött tíz kötet esetében. FÜGGELÉK A jelen tanulmány lezárásaként és mintegy illusztrálásul, bemutatunk néhány oldalnyi válogatást Ács Gedeon följegyzéseiből. (Diákcsínytevések)

8 ... Nos, hárman voltunk, kecskeméti fiúk, patrióták, s még egy máshonnan való, és elgondolkoztunk, mit tehetünk, mert adósságunk ugyan bőven volt, s hazulról nem várhattunk pénzecskét egy ideig: de négyünk zsebében azért összesen sem volt több, mint mennyire két ital vinkót vehettünk. „Ez se legyen! igyuk meg! — mondta Végh — tán ivás közben bukkanunk valamely okos gondolatra! Benéztünk egy csapszékbe. Én

9 elől mentem s alig nyitottam ki az ajtót, láttam, hogy azon civis, ki egy asztalnál borozgatott, épen nekünk való ember. Intettem két társamnak, hogy maradjan ak kün. mi pedig véggel beléptünk, leültünk s egy itce bort hozattunk és pár perc alatt tervünket kifőztük. Megkínáltuk borunkból a civist, az is minket az övéből s aztán vele barátságos beszélgetésbe eredtünk. „Kelmed derék ember — mondám a vastagfejű cívisnek — s én kelmédről sok jót hallottam; okos ember, jó természetű stb. de csak egy hibája van!"... „Mi az? mondja — meg az úr!" kiálta a civis, kinek a vinkó már kezdett fejébe szállni. „Eh! jobb ha nem mondom." — felelém — „a rossz világ eleget beszél mindenkiről, de azt jobb embernek füle mellett eleresztenie. Kelmed különb legény, mint hogy hihetném felőle a pletykát, melyet beszélnek." Ingereltem egyideig emberünket vonakodásommal, s ő mind tüzesebben követelte, mondjam meg mit hallottam róla. „Azt — felelém végre, tettetett vonakodásaim után — „hogy kelmed fél feleségétől; hogy az viseli a kalapot a háznál s kelmed mukkanni sem mer!!" „Én félnék az asszonytól? — kiáltá dühösen a civis — „én ne mernék mukkanni?" „Igen — folytatám —:" mondják kelmed legjobb barátját sem meri házához hívni, vagy egy pohár borral kínálni otthon; mert lenne mit hallania érte az asszonytól!" „Hazugság! gyalázatos rágalom! — pattogott a civis — én ne mernék parancsolni saját házamnál? — Jöjjenek velem az urak tüstint! Menjünk! Majd megmutatom én ki az úr a háznál."... „Sajnálom" — mondám — „hogy nem mehetünk! Hiszen én úgy sem hiszem a mit mondanak; tudom hogy pletyka az egész, ámbár mindenki beszéli, de tudom, hogy pletyka! Sajnálom hogy nem mehetek, de már késő este is van. „Eh dehogy van — sürgeti a türelmetlenné lett civis — hiszen még alig múlt kilenc s nem az az urak baja, hanem az hogy félnek hozzám jőni; azt hiszik van valami a dologban stb." A civis nem hagyott békét s erővel húzott házához. Míg a rovást fizettük, Vég kiszólt a künn lapuló társaknak, kik aztán a sötétben távúiról utánnunk kullogtak s midőn a házhoz értünk, az után kün maradtak. Mihelyt mi beléptünk, a kis civis mérgesen kiáltott a civára: „Asszony? erre arra teremtette! süss főzz tüstint! Mit állasz bámulva, mint borjú az újkapura! Süss kolbászt és oldalast egyszerre, erre arra... hozz bort a nagy kancsóban! Mozogj frissen, mert különben taplót égetek a sarkadon! Majd megmutatom én ki az úr a háznál!" s káromkodott egyre a furkost emlegette. A szegény asszony nem tudta mit véljen' részeg-e férje vagy megbolondult. Rohant borért s azután szaladt a padlásra kolbászért és pecsenyéért. A kün leselkedő társak egyike utánna lopódzott s a padlás ajtó kulcsát kihúzta szépen és zsebre tette. Az asszony azt kereste midőn visszatért de nem találván azt hitte, azt leejtette s nem mervén sokáig piszmogni annak keresésével, sietett a konyhára, hogy dühös és káromkodó férje nagyobb galibát ne csináljon. Röviden szólva, jó vendégséget csaptunk, ettünk ittunk s későcsként és ködös fejjel kerültünk haza. Két társunk már hon volt s a sok kolbászból, szalonnából és pecsenyéből, melyet a padlásról cseberrúdon cipeltek haza kétszer fordulás után, még egy hónap múlva is jó ízűen vacsorázgattunk. (7: 17—18) 8 Ahol a közlésre kiválasztott résznek nincs külön címe, vagy nem jellemző az idézett szakaszra, ott magunk adtunk az újat zárójelbe téve, megkülönböztetésül Ács Gedeonétól. A szöveget egyébként Á. G. eredeti írásmódjával és interpunkciójával közöljük. 9 A fenti történet nem Ács Gedeonnal esett meg, hanem egy diáktársa elbeszélését írta le. 222