A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

Téglásy Imre: A hungarus-tudat kifejeződése Fiala Jakab „Szegedies” című epüllionjában

című munkájában már a hungarus-tudatot veszélyeztető nacionalista tendenciák jelentkeznek. Lisznyai ugyanis kijelenti, hogy a hun avarok nem igazi magyarok voltak a honfoglalás idején: „Az Avaresok, avagy Hunnus Avaresok (kik nem Hunnus Hungaricusok, avagy nem magyarok (...) nemzetségekre nézve oroszok és így Tótok voltának."

21 Vagyis: Lisznyai a közös nevező ellen támadva különbséget tesz igazi magyar és nem igazi magyar között. Hogy kik ezek? Igazi magyarok szerinte azok, akik etnikailag is a magyar nemzet tagjai. Ezzel a nézetével voltaképpen történeti érvelést ad ahhoz, hogy visszautasítsa azokat a nemzetiségi törekvéseket, amelyek a hungarustudat alapján állva fontosabbnak tartották a jogegyenlőséget feltételező magyar állampolgárságot, mint a magyar etnikumhoz való tartozás ismérveit. Lisznyai a bontakozó magyar nacionalizmus jegyében már támadja „csökkent értékű állampolgárokat", vagyis a nemzetiségeket, ezek viszont még nem tudnak mással védekezni, mint hungarus-ságuk, azaz a közös vonások hangsúlyozásával. Mivel pedig az avarok eredetének tudományos tisztázása mind a mai napig nem történt meg hitelt érdemlő bizonyossággal, nem szabad csodálkoznunk, ha ezt a már korábban is vitatott kérdést interpretálja céljainak megfelelően a hungarusságot védő, magát a birodalom teljes értékű tagjának érző nemzetiségi értelmiség. Tarnai Andor írja, hogy a XVII. század végén fellépő értelmiségi garnitúra éppúgy nem szól ugyan hozzá a rendi társadalom alapkérdéseihez, mint elődei, de annál érzékenyebben reagál az ország műveltségét felhánytorgató külföldi véleményekre.

22 Figyeljük csak Tarnai szóhasználatát! Ország-ról, nem pedig nemzetről beszél! Igen, mert ez a „közös nevező", a közös hungarus alap. Lisznyai és Fiala egyaránt érzékenyen reagál ezekre a véleményekre, de mégis másképpen. A különbséget akkor veszszük észre, ha a válaszokat nem a külföld felé mutatott hungarusság, hanem az ország belső viszonyait érintő nemzetfogalom alapján vizsgáljuk. Lisznyai több évszázada tartó vitát elevenít fel akkor, amikor a VI. századi gót történetíró, Jordanes azon állítása ellen hadakozik, mely szerint a magyarok származása ördögi: „Edgy Jornándes nevű görög Historicus ki...a magyaroknak természet szerint való ellensége vala, az ő Gottusokrul írott históriájában így szól: (...) edgy Alirumna nevű (...), igen magas, vastag, parázna és Boszorkányságot tudó Asszony...az erdőkön és pusztákban lakozék, az után edgy ördög, Iffiú legény képében öltözék, az erdőben ezzel az asszonnyal közösödék, ezt az Asszonyt teréhben ejté, az után ez az Asszony egy fiú magzatot szült és ettül származtanak az után azok a Tatárok, kik Tatárországból Atyllával edgyütt Európában, Erdélyben, Magyarországban és Pannoniában ki jöttének és Magyarokká levének; és így ezek a Magyarok attyokra nézve nem embertül, hanem ördögtül fajzottanak és származtattanak..."

23 A szlovák

24 származású Fiala maga is kikel a Jordenes vádjait ismétlő történetírók ellen: „Gonosz őrültség kerítette hatalmába azokat a történészeket, akiknek agyát elhomályosította a magyarok háborúban és békében egyaránt megerősödött erénye. Ezek az éjszakát baglyok módjára töltik s a dicsőséget, amit egyfelől a katona köpeny, másfelől a kevésbé kedvelt toga szerzett, gonosz irigységükben a pannonok származásával feketítik be."

25 Fiala tehát mind harci erény, mind kulturális tevékenység alapján dicsőségesnek tartja a pannonokat. Dühösen száll szembe a külföld rágalmával : „Ó, te hamis tanú, hát milyen meggondolás alapján állítod, hogy erdei ördögöktől származnak a szkíták?"

26 21 Lisznyai P., Magyarok cronikája. Debrecen, 1692. 34—35. 22 Tarnai, i. m. 80. 23 Lisznyai, i. m. 38—39. 24 Lásd a 2. jegyzetet! 25 Fiala Jakab, Szegedis. In: Demény L., Ars orandi. Pest, 1735. Függelék. 325—330. sor 26 Uo. 331—332. sor 203