A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)

Martin György: A sándorfalvi Kiss Mátyás tánca

III. Felverős bokázó Kiss Mátyás táncának egyik hatásos, virtuóz motívuma az ún. felverős bokázó (46. motívumpélda), melyet egy másik ugró-bokázó motívuma (a IV. motívumfajta) fokozásaként, tánca befejezésül szokott — alig variálva — alkalmazni. Ez a négytagú i ritmusú ugró-bokázó motívum kizárólagos következetességgel kapcsolódik a Kárpát-medence különböző népei körében élő régi férfi- és párostáncokhoz: a dunántúli magyar ugróshoz (50. motívumpélda), a cigánytánchoz (47—48. motívumpélda), az alföldi román ardeleanahoz (49. motívumpélda), bizonyos délszláv férfikolokhoz (52—53. motívumpélda), valamint az erdélyi magyar (51. motívumpélda) és román legényes táncokhoz, sőt még a Tátra-vidéki goralok régies párostáncának is egyik főmotívuma (64. motívumpélda). Ennek alapján e motívum egy régi, közös gyökerű keleteurópai táncréteg „alapszókincsébe" tartozik, Az újtípusú táncokban (verbunk és csárdás) viszont csak elvétve, véletlenszerűen fordul elő (a Tisza-vidéken). A motívum táji-etnikai változatai között ezesetben is bizonyos sorrendi-rítmikai-hangsúlybeli különbségek figyelhetők meg. A sándorfalvi motívum közvetlen párhuzamai az alföldi cigány és román táncokban (47—49. motívumpélda), a délszláv kólókban (53. motívumpélda), valamint a goraloknál fordulnak elő. A dédunántúli (50. motívumpélda) és erdélyi (51. motívumpélda) motívumváltozatok viszont eltérő sorrendben tartalmazzák ugyanezeket a mozdulatokat, s ezáltal más ritmikai-dinamikai hatásúak. A cigány, román és erdélyi magyar táncanyagban e motívum gyakran csapással, tapssal is kiegészül (48—49. motívumpélda). IV- Ugrós-bokázó és dobogó Az előző motívumfajta rokona a j ritmusú, összetett szerkezetű figura, mely ugró-bokázó és dobogó lépések kombinációja (54—55. motívumpélda). Kiss Mátyás e legvirtuózabb — de csak alig variálódó — motívumát tánca derekán, ill. befejezése előtt szokta alkalmazni, s ehhez záradékként kapcsolta a III. figurát. E motívum elterjedése az előzőhöz hasonló, vagyis a régi férfi- és párostáncokhoz kapcsolódik. A sándorfalvihoz közeli változatokat a délalföldi ugrósokból (Tiszaújfalu, Tápé: 56—57, 63. motívumpélda), a rábaközi dúsból (58—59. motívumpélda), valamint a sárközi verbunkból ismerjük (62. motívum-példa). Az alföldi román ardeleana (60—61. motívumpélda), a gorál párostánc (64. motívumpélda), valamint a székely verbunk és a marosszéki forgatós (65. motívumpélda) formakészletében találhatók további változatai. A román és az erdélyi magyar változatok olykor a motívum alkatrészeinek sorrendje tekintetében térnek el, s gyakran szinkópált ritmusúak (61. motívumpélda). E motívumfajta jellegzetes továbbfejlesztési módja Kiss Mátyás táncában kivételesen nem érvényesült ugyan, de más délalföldi változatokra (Tápé) jellemző lévén, szükségesnek tartjuk megemlítését. Mind az ugró-bokázó, mind a dobogó motívumrész megsokszorozásával, bővítésével az egyszerűbb kétütemes alapformából különböző időtartamú változatok jönnek létre (vö. az 54, 57, 58, 59, 60, 63, 64, 65. motívumpéldákat.) 181