A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1978/79-1. (Szeged, 1980)
T. Knotik Márta: A Csongrád megyei fényképészet kezdetei 1859–1879
A Szinház melletti, Könyök utca 308 számú, második műterméről ennél is többet tudunk. Az épületet Kovács József építész 73 tervezte. A tervet 1869 januárjában, mint ideiglenes fényképterem felállítását nyújtják be a Szépítő Bizottmányhoz. Az épületet „retesz falakból" építenék 6 évi időtartamra. Március 21-én megkapják az engedélyt az építkezésre avval a feltétellel, ha a város szabályozásakor útban lesz, kártérítés nélkül azonnal lebontják. Az engedély azon meggondolásból születik, hogy özv. Klauzálné telkén (23. kép), „oly ronda épület áll" mely a színházba menőket botránkoztatja, míg a „csinosnak mondható műterem" (24. kép) csak javára válna környezetének 74 . A hat évre tervezett ideiglenes műterem tízéves épülete megéri az árvizet, később helyén utcát nyitottak a Széchenyi tér felé, ma ott jár a villamos a Hági étterem és a Royal szálló között. A fényképészetet reggel 8- este 6-ig látogathatják. Berendezése szerényebb, mint a Mayer és Bietler cégé volt, ami nyilván a fővárosi Mayer György igényeihez és módjához szabódott. Itteni felvételein a párnázott fotel és a barázdált virágtartó ismerős. Jellegzetes szőnyegét hatalmas éléreállított négyzetek alkotják. Alsó falburkolata kétféleképpen profilált (oválok és lemetszett sarkú téglalapok), felette 23. kép n Török L., i. m. 258. 74 Szépítő bizottmányi iratok 1869/8. (A 24. kép a mellékleten). 132