Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

elő. A sír másik oldalán négyzetesen elhelyezett négy, erős, vízszintesen kiálló vashorog. Ezekre akasztják azt a négy, mintegy 20 cm hosszú, vékony vashorgot, amelyeknek klíder a nevük. Végükhöz erősítik az egyesítendő zsinórokat. A zsinórok másik végét a szálazóhengör egyetlen horgába akasztják. A szálazóhenger méternyi magas, földbe ásott faoszlop, amelynek felső végénél erős, vízszintes vashorog áll ki. Ezen kötelet vetnek keresztül, amelynek egyik végére kellő számú téglából való nehezék van erősítve a szálazandó zsinór kifeszítésére, a másik végén a tulajdonképpeni szálazóhenger, amely rézből készült. Ez önmaga tengelye körül forgó horog, amelynek végére valamennyi szálazandó zsinórt rákötik. Most a szálazóler segítségével történik maga a szálazás. A beszálazott munka végét még flektolni kell, vagyis kézzel eldolgozni. Az eredmény neve flektolás, másként végfonás, évégzés. A két részre hajtott kötélzsinórnak stirc a szakmai neve. Amikor a kötélzsinórokat a mester két részre hajtva szálazza, akkor stircol. így készül az istráng, gyeplő, fejkötél, pányvakötél. Ha a kötélverő a síron a kész kötél fonadékát még sűríteni akarja, akkor presszói. Olykor fukszolni is kell, azaz a kötél két végét egymásba dolgozni, hogy transzmissziós célra is alkalmas legyen. Az ilyen kötélnek egyébként körkötél a szakmai neve. 70