Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

KÖTÉLVERŐK A köteles, kötélgyártó névvel is illetett mesterségről csak a XVIII. századtól kezdve tudunk. Nyilvánvaló, hogy a Város hatalmas középkori vízi és szárazföldi közlekedésével együttjárt a szegedi kötélverés egyidejű virágzása is. A helyzet a hódoltság idején sem lehetett más. E régebbi századok szakmai világáról azonban szinte semmit sem tudunk. A kötélverés hosszú időkön át, egészen a szegedi kendergyárak fölviiágzásáig talán a legjelentősebb, legvagyonosabb szegedi iparág, hiszen a dohány- és paprikatermesztés, hajóvontatás, fuvarozás sokféle szükségleteiről kellett gondoskodnia. Néhány kismester a tanyai parasztságból még századunk első felében is szépen megélt. A helybeli kötélverők első, német nyelvű céhlevele 1743-ból való: Mária Terézia Prágában adta ki.

1 Megszerzése 490 forintba került. Ekkor kapták a legények is német nyelvű szabályzatukat, amelyet Wöber György főcéhmester később magyana is lefordított (1822). Magyarsága, helyesírása még nem egészen kifogástalan, de kifejezi a társadalmi folyamatot : a barokk Szeged nemzetiségi városból magyarrá vált, és belefordult a reformkorba. Elmondja, hogy a legények és jungerek tisztelettel tartoznak Mária, Nemes Magyar Haszánknak Patronája iránt. Aki elmarad az úrnapi körmenetről : négy fond Viask Püntetés fogja sújtani. A nyitott céhláda előtt havonként felolvassák nekik a céhartikulusokat. Legyenek mértékletesek: minden Elégen föllül való Evéstől, Ivástol, nem külömben Dombéroszástól és Veszeketéssektől magokat meg tartósztassák müntenütt. A vándorlegények ksenk néven emlegetett munkabérét ki kell fizetni. A felszabadult inas, továbbá a vándorlegény bizonyos összeget tartozik hetenként a Berselbe, azaz perselybe tenni, amelyet betegek gyógyítására, támogatására, halottak temetésére kell fordítani. A legény országos vásárok előtt két héttel nem mondhat föl, de a mester sem küldheti el őt sátoros ünnepek : karácsony, húsvét, pünkösd előtt. A szegedi műhelyekben Erlau, Frankenstein, Iglau, Prága, Laufen, Salzburg fiai képezték magukat, ami a szegedi céh nemzetközi tekintélyéről is tanúságot tesz. Bakay Nándor visszaemlékezése szerint volt olyan szegedi mester, akinek keze alatt 80—100 legény is dolgozott. A céh nyelve sokáig német, ami az első mesterek származására is rávilágít. A legelső céhmester Agátz András, két alcéhmestere König József és Wőber Antal. E három család később is, több nemzedéken át mindig a céhben dolgozott. 1 Reizner, III, 458. 63