Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
amelynek másik végét a kocsis tartja kezében, hogy a hajtást, illetőleg irányt szabályozza vele. A hámkarika segítségével a hámba bele van fűzve. A könnyű, olcsó gyeplőfajtának csikógyöplű a neve. Van ëggyes gyöplü és kettős gyöplű egy, illetőleg két ló számára. A gyöplűnek a zablától a hámkarikáig terjedő része a gyöplüszár, más néven gyöplüág, olykor első szár, viszont a hajtószár, másként hátulsó szár a kocsis kezétől a hámkarikáig terjed. Itt is van ëggyes hajtószár és kettős hajtószár. Fajta szerint van magyarszár, teljesebben magyar karikás gyöplüszár, amely át van a mozgó hámkarikán bújtatva, némötszár: a két szárrész úgy van összecsatolva, franciaszár: a kocsis mind a négy szárat a kezében tartja. Ez parádés forma. A díszesebb gyepi őszárakat a szárcsat, szárcsatolás, béka, markolat néven ismert csat tartja össze. Ezt fogja a kocsis hajtás közben. Még a sallangról kell egyet és mást kiegészítésül elmondanunk. A sallangot állítólag szegedi szíjjártók kezdeményezték a lószerszámon, amely azután országszerte gyorsan elterjedt. Eredetileg azt a célt szolgálta, hogy lenge mozgásával nyáridőben távoltartsa a legyeket a lótól. Hamarosan azonban cifrázattá is vált egyúttal. A szegedi szíjjártók a pásztoros sallang, pásztorsallang és az újabb hasított sallang között tesznek különbséget. Az előbbi hasítatlan, de szabása díszes, és formásán át van luggatva. A másik egy bőrből hasított, párhuzamos vékony szíjakból áll. Mindkettőn előfordul a pillangó, vagyis apró szövet-, fémdísz, rézgomb, szakmai nyelven vásári szög. A sallang egy-egy különálló szíjának sallangág, felső egybetartozó, összefont végének sallangkötés, fülszerű öltéseinek, cafrangjainak sallangfül a neve. Anyaga szerint van szíjsallang vagy bűrsallang, posztósallang és egy bizonytalan múzeumi adat szerint kendörsallang is. Helyzete szerint van homloksallang, vagy elsősallang, amely a homlokszíjról nyúlik le. A fülrózsából kiágazó sallang neve ódalsallang. Ezek együttes neveként fej sal lang is hallható. A hámot hámsallang díszíti. A szíjjártó mesterséghez régebben hozzátartozott a kulacsnak csikóbőrrel borítása, szíjazása is. Régebben ostorkészítéssel is foglalkoztak. Az ő kezükből került ki a bojtos ustor, sallangos ustor, karikás ustor, szíjustor. A keskenyre hasított szíjakból font ostornak ciromustor, a régebben pásztoroknak készített díszes sallangos döbröcöni ustor, a rövidnyelű, hosszúszíjú kanászustor, a hasonló szántó ustor is fönnmaradt a szíjjártók emlékezetében. Valamikor divat volt az Alföldön is a gyüszű néven emlegetett bőröv viselete. Ez is a szíjjártók munkája volt. Emlékezetét Kálmány Lajos egyik meséje is megőrizte. A nadrágszíjj, vagyis a magyarnadrág korcába húzott és a nadrágot viselője derekához erősítő szíj szintén szíjjártómunka volt. Csatját a rézműves, rézöntő, régi céhiratokban girtler készítette. Hasonlóan közös munkával készült a csöngőszíj is a jószág nyakába. A szíjjártó mesterségnek egyik ősi soron önállósult ága a nyergösség. Ebből Szegeden, ahol nem éltek úri biitokosok, nem lehetett volna megélni. Legföljebb katonatiszteknek, huszárságnak dolgoztak egyes szíjjártók. Régebben szattler néven is emlegették őket. Ennek azonban már régóta más szegedi jelentése fejlődött ki. A kocsifényezőket nevezik így. A ferencjózsefi időkben jeles szíjjártó és nyerges volt városunkban Benedek Imre, akiről egy jellegzetes történetet emlegetnek. Bemegy hozzája egy katonatiszt, hogy nyerget rendeljen. Ott a legénye is, aki egy Bécsben vásárolt nyeiget hoz, hogy éppen olyant kíván, mint ez. Kissé bizalmatlan is a magyar mesterek iránt, és nagyon a lel61
