Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

másként tatdëszka, tatydëszka a neve. A kormányosnak a hátulsótaty a helye. A halászladik középülése a középdeszka. Az apró szerszámok számára olykor ládát is erősítenek alája. A csónak, ladik mozgatására az evező, öregesen evedző szolgál. Felső végződése a mankó, Herman Ottó szerint fogóvég, vízenjáróink ajkán egyszerűen füle, aztán a nyél. Ennek lapos, lapátszerű alsó végződése a tall, ez jár a vízbe. Herman Ottó hallomása szerint a vágóvég nem más, mint az evező szárának a fele, amely a mankó és a toll között van. Az evezőt tölgy-vagy kőrisfából hajóács faragja. ,,A széles tiszai evező, — írja Tömörkény István — amelynek levélformáit még a Volga vidékéről hozták a halászó régi magyarok, vidáman merült a vízbe." Az evezőnek több fajtája, illetőleg használati módja van. A vágóevező, szokottabb nevén dalladzó, gúzsbakötött nagy evező, amely nagyobb csónakoknál használatos. Herman Ottó kolomp nevét hallotta

33 annak a fadarabnak, amelynek nyergébe az evezőt a gúzs segítségével beakasztották. A tápaiak régebben a komp áthúzásánál is használták. A kormányzásra, irányításra szolgáló evezőnek kormányevedző a neve. Az evez igét öregek tárgyas alakban is használják. Eveztem a csónyikot. Víz közepe, továbbá sziget felé beeveznek, parthoz kieveznek, a laftolóval való halászatnál a két távolodó ladikban széteveznek. A mónárevedzés, másként fúrás, ismét másként védlizés az evezésnek az a módja, amikor egyik partról a másikra akarnak átjutni. A végzett mozdulat a fúrásra emlékeztet. Ha valaki félkézzel, oo-as vonalban, vagyis kavarva evez, akkor ziklant, másként egyéni szójárás szerint iklant, ciklont, zikland. „Halásztak eddig — írja Tömörkény

34 — külön-külön a kecével. Halásznyelven szólva: kivetették a kecét, aztán kuttyogatva ziklantottak lefelé. Ilyenkor keresztben áll a csónak a vízen, úgy ereszkedik. A halász hol a kecehálót húzza meg, hol kuttyogat a lyukas fával, hogy a halat odacsalja, mert az úgy szól, mintha béka volna, hol pedig az evezőt forgatja S betű formán, mert ez a ziklantás." Régimódi csónakban, ladikban föltétlenül volt szapoly, kompban kompszapoly, régiesen szapu is, amelyet Nátly József így határoz meg : 'öblösre vésett vízhányó lapát a hajókon és tsónakokban. Hosszassága 40—50 cm, szomjúság esetén ebből itták a csónakban ülők a Tisza vizét.' Ezzel szaplyozzák vagyis merítik ki a csónakba került vizet is. A csónakban akad csáklya is. Ennek a dereglyén kívül volt a helye. A csámesz, Kálmány szerint csámasz, a ladiknál nagyobb, már pontosabban meg nem határozható, de nyilván helyi közlekedésre, túlsó partra szállításra szolgáló hajófajta. A szó török eredetű, délszláv közvetítéssel honosodott meg. Borbély Mihály adta föl

35 a következő fejtörőt: vót ëggy embör mög két gyerök. Hároman vótak száz kiló, de a csámasz nem bírt többet ötven kilónál. A két gyerök is ötven kiló vót, az embör is ötven kiló vót. Mondja, hogy möntek át ezök a Tiszán? Először átmönt a két gyerök. Az ëggyik visszahozta a csámaszt. A gyerök ideát maradt, átmönt az öreg. Akkó visszagyütt a gyerök, aki odavót. Beleült a csámaszba emez a gyerök is, úgy möntek át. A nagyobb teherszállító ladiknak népünk ajkán dereglye, deröglye neve is hallható. Részei a fenékdeszka, ódaldeszka, fartőke. 60—70 ember ráfért. Szükség szerint marhát, szaldomozásnál lovat is szállítottak rajta. A nehéz dalladzókat két-két ember húzta. 33 Herman II. 804. 34 Napos tájak. 44. 35 Kálmány L., Hagyományok II, 155. 45