Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

A deszkáknak a bordázathoz erősítésére különösen a cigányszög, másként Jézusba való szög volt használatos, hatalmas 15—25 cm hosszú, kovácsolt vasból. Előbb azonban a feje alatt a szivárgás megakadályozására kóccal, régebben elkopott kenderkötél szőrével, amelynek lajfánt volt a szakmai neve, körül szokták tekerni. A már említett szögverő kalapáccsal verték be. Ha ez rosszul sikerült, akkor egy végein kissé meggörbülő és V alakban elágazó vasrúd: a szögszödő segítségével húzták ki. Ha a szög nem akart engedni, akkor a szögverővel is ütögették a szögszedő rúdját. A mederépítésnél előre fölállítják a már teljesen elkészült, szépen kifaragott hajóorrt, amelynek orrtőke, bőggő neve is hallható. „Ez adja meg —• írja Kovács János

14 — tulajdonképpen a hajónak szép formáját, könnyed, elegáns járását, ebben éri el a hajóépítő supertudomány a legmagasabb pontját." Előrészén volt még a bakfészök néven emlegetett hatalmas gerenda, amelybe a hajó két oldalán levő karók, bakok voltak beleerősítve. A bakokra a hajókikötő láncokat, köteleket erősítették.

15 Járta elsőbak nevük is. A hajó hátsó végére került & fartőke, amelyen a timonyt és kormányt tartó vasak nyu godtak. A fartőkét erősítő deszka volt a gubëla. Valamikor az építés évében vert arany pénzt is tettek a fészkébe. Annak a kis faragott oldalfának, amely az orrtőke alsó végének erősítésére szolgált, gúzsfarok, csinos külső faragványának pedig bajusz volt a neve. Az orr- és fartőke helyes beállítása tehát megadta a hajó, bárka nemes formáját, szimmetriáját. Ekkor kapta meg a vízszintes fenék azt a szépen ívelő alakot, amelyre a könnyebb úszás végett volt szükség. ,,Ehhez a gömbölyítéshez azonban — írja Banner — a harmadik és második habláb közti rész megterhelésére van szükség." Szabadban épülő bárkáknál gerendák egymásra rakásával terheltek, vagy pedig földbe vert cövekekhez erősített lánccal. A híd alatt épülő bárka fenekét azonban egy, a híd vasoszlopa és a hajófenék közé szorított függőleges helyzetű fenyőgerendával is leszorították. A fahajónak az orr felé kétoldalt keskenyedő részét a szakmában hajószűgy néven emlegették. A két tőkéhez és burkonyokhoz erősítették az oldaldeszkákat és a medret átölelő gerendákat. A meder elkészülte után következett a tetőzet, amelynek horogfáit a gerendákba, oldalpárkányba illesztették. A hajót körülövező keskeny útnak járó, szegélyének kisprém volt a neve. Ez utóbbinak a hajóorrba nyúló, szélesedő vége a basnica. Erre oldalt tulipán és egyéb domború faragványok kerültek. A hajó nevét is ide szokták fölírni. A habdëszka a gabonáshajó járója mellett levő és a tetőzet alsó részét alkotó, vízszintesen elhelyezett és élére állított, mintegy 40—50 cm magas deszkaoldal. Más neve: habvető. Rendesen két szál deszkából róják össze. Eszerint azután van alsó és fölső habdëszka. Ilyen a homokos hajón is volt, sőt itt a talicskák kedvéért bevágást is készítettek rajta. Ez volt a habküszöb, záró deszkalapja pedig a súber. Az elnevezést az magyarázza, ha a megterhelt hajó egészen a járóig a vízbe merült, akkor idáig értek a habok. A habdeszkába csavarmenetelesen erősített, különleges alakú kétágú vashorog volt a saskarika, amelyhez homokoshajókon a csarnokkötél alsó végét erősítették. A szömöldökdeszka viszont az az élére állított, erős deszka, amely a jobb és bal oldalon levő habdeszkákat a hajó végein, a bas előtt összeköti. 14 Kovács J. 257. 15 Kovács 258. 38