Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
KÉKFESTŐK A kékfestő mesterség szegedi kezdetei még a XVIII. századba nyúlnak vissza. Jankó János hagyatéki leltárában (1774) olvassuk: egy kis dunyha, mely nyomtatott vászonbul vagyon csinálva. Ezekről az idokról csak annyit tudunk, hogy a szakma nem alkotott önálló közösséget. Eleinte a pozsonyi, 1765-ben alapított országos céhhez, majd a szegedi kötélverők céhéhez tartozott. 1 Szegedi szakmai hagyomány szerint a kékfestés szülőhazája Németország. Ez annyiban csakugyan igaz, hogy az első leghíresebb szegedi kékfestők majdnem kivétel nélkül német származásúak voltak. így a szinte dinasztiává fejlődött Auer-, Adler-, de főleg a Wiedermann- és Felmayer- család. Ezek eredetileg leginkább tímárok voltak, akik jól értettek a kelmesfestéshez, színezéshez. Látván azonban a hatalmas lehetőségeket, új konjunktúrákat, a múlt század legelején áttértek a kékfestésre. Később természetesen már újabb, eredetileg is kékfestő mesterek csatlakoztak hozzájuk. A múlt század elején már a magyarság körében is mind többen kezdik fölismerni az ipari önellátás jelentőségét, a hazai nyersanyagok termelésének, készítésének fontosságát. Egy szegedi piarista, a sokoldalú, Vedres István nyomában járó Katona Dienes (1782—1874) 2 a híres szegedi kékfestővel, Felmayer Antallal baráti kapcsolatban állva látta, hogy a magyar kékfestő ipar milyen hatalmas összegeket fizet a behozott indigóért. Ezért Röszkén kísérleti telepet alapított az indigó meghonosítására, illetőleg az indigónak megfelelő hazai festőnövény termesztésére. Természetjárása, majd növénykémiai vizsgálódásai nyomán a hazai mezeinken vadon termő festőcsülleng, népiesen vadrépa (Isatis tinctoria) nevezetű növényt ajánlja. „Indigóval bővelkedő nagy füvemet — írja — minél előbb közhaszonra akarván szaporítani, ugyan Szegeden valami 800 bokort neveltem igen sovány, de mélyen megforgatott agyagban. A gyöngébb kórok hegyeit nyersen megtörettem, megszáraztattam, porrá törettem, e porból a sárgaság nagy részét kiforráztattam. Megszáraztva Kropf Ferentz pesti festő mesternek küldöttem, a ki véle posztót festvén, azt mind kékre festő alakjának mennyiségére nézve igen gazdagnak, mind a kék katlanban megtett használatban tökélyesnek, és legjobb félének tapasztalta." Kísérleteit Kecskemétre kerülve is foly1 Hilf 13; Jenőfi 42; Domonkos O., Fejezetek a nyugatmagyarországi kékfestőipar történetéből. Ethn. 1961, 204. Előadásunkban nagy mértékben felhasználtuk Juhász Antalnak a szegedi kékfestő mesterség múltjáról és a kisteleki Perényi műhelyről szóló dolgozatait : Adatok a szegedi kékfestő mesterséghez. Nép. Nytud. 1963. A kisteleki kékfestő műhely. MFMÉ 1963. Merítettünk Hódy Zsolt hallgatónk anyaggyűjtéséből is. — A régi Felvidék, illetőleg a mai Szlovákia kékfestő iparáról kitűnő, tanulságos monográfia Vydra, Josef, Der Blaudruck in der slowakischen Volkskunst. Prag 1954. Vö. még Nagy Dezső, Kékfestés és kékfestőminták. Cegléd 1958. Endrei Walter, Az európai textilnyomás fejlődési szakaszai. Történelmi Szemle 1960. 2 Katona D., Honi indigo. Pest 1838. Honi indigo gyártása. Szeged 1841. Érdemes életéről, Szegednek tett hasznos szolgálatairól Diósi G., Katona Mihály Dienes. Magyar piaristák a XIX. és XX. században. Budapest 1942, 54. 375