Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Az asztalon hevert a mértékvétel eszköze, a mérték fa: egyenes pálca, amely mintegy 20 cm, fertály néven emlegetett távolságokra volt beosztva. Ennek megfelelően beszéltek a subaméretről. így a hétfertályos suba olyan subát jelentett, amelynek magassági mérete 140 cm volt. Itt volt még kéznél a porolópáca is: mogyorófa vagy nádpálca a poros bőr kiverésére. A verpang körül több alacsony, kényelmes szűcsszék amelynek ülőkéje legtöbbször gyékényből volt. A dolgozó szobában voltak még polcok, fogasok, mennyezetbe erősített karikák is készülő bőrök számára. A műhelyben való munkára általában István király napja után került sor. Ilyenkor még gyertyafény, illetőleg lámpa mellett is dolgoztak, mert a napok állandóan rövidültek. Csaplár Benedek jegyezte föl, hogy a mesterüknél étkező legények ekkor jobb ebédet kaptak: az asztalra gyertyapecsönnye került. A szűcs a vásárolt és kikészítésre szánt birkabőrnek kivágta a hasát, levágta a körmét és pofáját. Ezeket nem tudta elhasználni. Régebben a körmöt megvették enyvnek, vagy pedig a reszelővágó edzéshez. Most következett az áztatás, amely vagy a Tiszán vagy pedig a háznál történt. A Tiszán a bőröket bebálázták, vagyis egy-egy kötélre 60—80 bőrt fűztek föl és a vízbe eresztették. A kötelet a parton kötötték ki. Ilyen kikötőhelyek voltak Felsővároson a mostani fatelep előtt és Alsóváros felé a régi vasúti hídnál. Éjszakára természetesen őröket állítottak melléjük. Odahaza a háznál tiszta vízzel telt kádakban egyszerre szintén 50—100 darab bőrt áztattak be. A bőr mindkét esetben egy éjszaka volt csak a vízben. Reggel a vértől és piszoktól kimosták, lóvakaróval megtisztították. A gyapjúhulladékot összegyűjtötték és kalaposoknak, paplanosoknak adták el. Ezután következett a husolás, vagyis a bőrnek a fölösleges részektől való megtisztítása. Ennek eszköze a szkáfa, egyéb nevén szkáfafa, husolószkáfa, káfa. Ez egyszerű, kétlábú lécállvány, amelynek tetejére csavar segítségével egy másik léc, ráma is szerelhető. E két léc a közé tett bort szilárdan tartja. így azután a mester a mintegy 15 cm hosszú, 10 cm széles és egyik hosszanti részen könnyebb markolás végett fakereíbe foglalt, a másikon pedig megélesített vaslemez, a szkáfavas, husolóvas segítségével faragja le róla az árvahúst, vagyis a nyúzás után a bőrön maradt kis húsrészeket. A szkáfa könnyen kezelhető, bárhova tárna szíható. A husolást a csávázás vagy csávatétel követi. Ez úgy történik, hogy a bőröket érlelés végeit belerakják a csáva néven emlegeteít erjesztő lébe. A bőröket azonban előbb sóval és árpalisztíel íapaszíalat szerint beszórják, leárpalüsztözik. Majd teleteszik a csávába, vagyis vízzel teli kádakba : 100 daiab tőrre mintegy 20—25kg árpalisztet Öntenek, kellő sót is tesznek bele. A csávában a bőrök 10—12 napig áznak, nagy melegekben valamivel rövidebb ideig. A csávát mindennap főmossák, ami abban áll, hogy a bőröket kétszer, eseíleg háromszor meg kell forgaíni. Amikor a bőr már szépen mögérik, kikel, vagyis a csávában megpuhul és fölfúvódik, akkor kiszedik és árnyékos szellős helven száradás végeíí kötélre terííik. Ez a szárítás. Pásztor Ferenc mintakönyvéből (ONM) 361