Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

nak száma. A villongások eredménye odavezetett, hogy amikor 1835-ben a magyarszűcsök újabb céhlevelük megeiosítését elnyerik, a „német" mesterek felhasználják az alkalmat és önállósulnak, külön céhlevelet szereznek.

5 Az 1834. évi tanácsi jegyzőkönyvből kitűnik a pörösködés oka: a Szabó György remeklésével kapcsolatban támadt viszálykodások mérgesítették el a helyzetet. Minekutánna a magyar szüts mesterek által jónak talált remek darabra nézve a német szütsök nyilatkozásokban olly véleménnyel lennének, hogy az hibás volta miatt elfogadható nem volna, a viszálkodó céhek jelentő biztos úr által oda utasíttatnak, hogy a vesztő félnek költségire a kérdésben forgó remek darab valamellyik közelfekvő városnak céhe által megvizsgáltattason, egyébként pedig ugyanazon biztos úr által a német szűtsök szoros kötelességül tétetik, hogy illyes költségek tevésire elegendő pénzzel szűkölködő Szabó Györgynek a megkívántató mennyiséget kifizették. Miután pedig köztudományra lenne, hogy többször említett céhek a legfelsőbb helyi határozat által kiváltatni panaszolt újabb privilégiummal nem bírnának, a jelentő biztos úr által oda utasítandanak, hogy 6 holnapok lefolyta alatt újabb privilégiumot szerezzenek, mivel ellenkező esetben társaságok semminek tekintődvén a szütsi munkák szabadon való készíthetése mindenkinek megengedhetend. A németszűcsök védoszentjéról, céhzászlójáról nem tudunk. A szakmai összetartozásnak és céhbeli önérzetnek e középkorias szimbólumait nyilván már fölöslegesnek érezték. Ez azonban egyúttal már a céhrendszer egyetemes válságának is jele. A szakmában ma is járja a megkülönböztetés a magyarszűcs és németszűcs között. A leglényegesebb különbség kezdettől fogva az volt, hogy a magyarszűcs csak bőrrel dolgozik, a németszűcs azonban a bor mellett a posztót is fel szokta használni. Az eló'bbi a hagyományos ízlés szerint inkább parasztok számára, a németszűcs pedig fehérnépre, úri rendre, városi igények szerint szokott dolgozni. A mai életformát és ízlést már csak a németszűcsök kifinomult, sokoldalú szakmai hagyománya tudja kielégíteni. * Huszka József népművészetünk nagyérdemű, úttörő mestere, egyébként a szegedi kegyes oskola egykori növendéke kutatta föl Kaszalay Sándor szegedi szűcsmesternek az 1830-as évekből származó mintarajzait. Huszka elmondja,

6 hogy magyar díszítmények után kutatva, keresztül-kasul járta az országot. Mindenfelé éiintkezett szűcsökkel, szűrszabókkal, asztalosokkal és fazekasokkal, de régi mustrakönyvekre a legnagyobb utánjárás mellett sem tudott akadni. „Miként a régi hegedősök dalai csak szájról-szájra maradtak fent, úgy a népünknél divatos díszítési módok és technikai fogások is hagyományként mesterrőlmesterre szállottak. Nyomtatott mustrakönyvnek az egész hazában semmi nyoma, bár a felső Dunától az Öltig és Kassától Karánsebesig népünknek egy ízlése van a ruha kidíszítésében. Néhol egy-egy mesterlegény rajzfüzete még fennmaradt a múlt évtizedekből". Mintakönyveink sajnos, azóta sem kerültek elő nagy számban. Huszka ismertetése szerint Kaszalay Ferenc Sándor szegedi szűcsmesternek a Néprajzi Múzeumban Őrzött több, mint 200 lapos rajzkönyve az első oldal fölírása szerint 1836-ban keletkezett. Apja is szűcs volt. Vándorlásában megfordult Csongrádon (1832), Székesfehérvárott (1834), Kecskeméten (1836). Egy személyére szóló szegedi utazólevél tanúsága szerint 1846-ban már szülővárosában mesterkedett. Kaszalay rajzkönyvében díszítő elemként rózsa, rózsabimbó, tulipán, szegfű fordul elo. „Nemzeti modorunknak eme rózsa és rózsabimbó alakjaiban — véli Huszka — némely tudósunk minden áron gránátalmát akar látni és keresni. Tudósaink bámulatos kedvteléssel műveltségünk minden nyilvánulását idegen eredetűnek tüntetik föl, mintha bizony nem lenne elég tisztességes forrás, ha azt a magyar nép kebelében születettnek 5 Jenő fi 32 6 Huszka J., Egy szűcsmester rajzkönyve 1836-ból. Művészeti Ipar I (1885—86), 241—252. 23* 355