Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Más forrás szerint: „itt Szegeden a legerősebb, legnagyobb és legszebb Tiszai s Dunai Kereskedő Hajók, Győri, Komáromi, Mosonyi és Horváth Országi Nagy Kereskedők által, sőt a Magyar Királyi Kamara számára is mind kemény, mind lágy fákból szünet nélkül készíttetnek, mellyeknek alkotómesterei idevaló születésű Magyar úgy nevezett Faragók, a kik noha sem a rajzolást nem tanulják, sem az írást közönségessen nem esmérik, még is úgy alkalmatossabb és legarányossabb Hajókat készítenek. Mit lehetne tehát ezen természeti okossággal felruházott Művészekről reménleni, ha ők, vagy fiaik az Hajó építésnek mesterségére, annak felsőbb szabásai szerént oktattatnának."

4 Ennek ellenére a piarista gimnázium mellett működő rajziskola mégis hatással van a szegedi fahajók szép, tetszetős vonalvezetésére, és célszerűbb alakítására. Ezt azok a rajzok is bizonyítják, amelyek Illyés Ágoston piarista rajztanár keze munkájaként ránk maradtak.

5 A hajók mindkét végükön csúcsba hajlanak, és így vízfolyás ellenében is könnyebben lehet őket vontatni. Az orrtőkét nagybőgő módjára díszesen kifaragják. Innen azután az általánosnak mondható bőggőshajó elnevezés. A formát Hajdú Mihály mester még 1860 táján is tovább fejleszti. Juhász Antal tárta föl a hajóácsok 1812-ből származó munkadíjszabását: 1. A Mesternek tavaszi és őszi napokba reggeli hat óráiul estvéli 5 óráig dolgozván Napi bére 1 Ft 2. Az első Legénynek vagy Pallérnak 3. Minden Legénynek a ki a Mesterségét érti 4. Két esztendős Inasnak 5. Egy esztendős Inasnak 6. A Mesternek nyári holnapokba reggeli öt órátul estvéli hét óráig 1 Ft 7. Az Első Legénynek vagy is Pallérnak 1 Ft 8. Minden Legénynek a ki Mesterségét érti 9. Két esztendős Inasnak 10. Egy esztendős Inasnak Ide értvén hogy a munkát a magok eledelén tartoznak végezni. Szintén Juhász Antal kutatásaiból tudjuk, hogy 1812-ben 267, 1830-ban 515, 1844-ben 530, 1848-ban 800 hajóács: mester, legény és inas dolgozott Szegeden. Híres helybeli superdinasztiák voltak a Zsótér, Kopasz, Ábrahám, Ökrös, Terhös, Tóth családok, de természetesen mások is. Ezek közül akárhányan már super gazda néven emlegetett vállalkozókká lettek, akik 30—40 munkást is foglalkoztattak superplacc néven emlegetett partmenti telepeiken. Ezek nem mind voltak képzett hajóácsok, szép számmal dolgoztak közöttük fűrészölők is. A gőzfűrész elterjedése előtt a fűrészölők szeletelték deszkává a superok, talicskások, de nyilván még az ácsok, asztalosok számára is a Tiszán érkezett szálfát, farönköt. Munkahelyük a mély fűrészölőgödör volt. Az ember nem látszott ki belőle. Föléje embermagasságban állványt állítottak, amelyet a földbe is belerögzítettek. A fűrészölők a rönköket möghámizták vagyis lefejtették róluk a kérget, majd az állványra fektették. Itt az egyik fűrészelő ceruzával egyes helyeken a deszka vastagságát kijegyezte, majd krétaporban csaptatót, hosszú zsinórt forgattak meg, és ezzel a rönköt a ceruzajelek mentén hosszában megcsapták. Erre azért volt szükség, hogy a kifűrészelendő deszka egyenes és egyenletes vastagságú legyen. Ezután kezdődött a fűrészelés, amelyhez a metszőfürészt használták. Ez hasonlított a mostani, szálfavágásra szolgáló keresztvágófűrészhez, fogantyúi azonban keresztbe állottak és két végükön lehetett megmarkolni őket. A fűrészelés a rönk hosszában, a csaptatás irányában történt. Két ember az állványon, kettő meg a gödörben, mindegyik a fűrész 4 Üő., Csongrád Vármegye Bővebb esmértetése. Tudományos Gyűjtemény 1821, V, 61. 6 Kovács J. 256, 118. kép. 31 10 kr 50 kr 40 kr 25 kr 20 kr 31 kr 05 kr 52 kr 33 kr 26 kr