Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

VISELETI IPAROK TÍMÁROK Ami a szegedi tímárság múltját, történeti fejló'dését, népéleti sajátosságait illeti, a XVIII. század előtt szorosan összetartozott a lábbeli-iparral. A tímár, másként varga mesterség, ekkor még egyaránt jelenthette a nyersbőr kikészítését, de magának a feldolgozott bőrnek lábbelivé szabását is. Középkori adataink, főleg az 1522. évi tizedjegyzék szerint, csak a szűcs és szíjjártó mesterség működött önállóan, bár nyilván a vargák céhén belül is érvényesülhetett bizonyos szakmai Önállósodás. A mesterség a hódoltság idején a török tímárság fejlett technikai sajátosságaival is gazdagodott, amire a Tabán városrész is utal. Erről más vonatkozásban több helyen is megemlékezünk. A török tímárság szakmai hagyományaiból és formavilágából sarjadt egyébként a szegedi papucsos mesterség is. Sajátságos módon a XVIII. században először némöttímárok, némötvargák gondolnak a céhbe tömörülésre. Nevük németül is előfordul: Rothgärber und Lederer. A Város tanácsa 1726-ban öt Szegeden élő németvargának megengedi a fertály céh

1 alapítását. Német céhlevelük 1823-ból származik, pecsétjüknek azonban már magyar a fölirata. A céh patrónusa Szent Lőrinc vértanú, ami a szakmában egyedülálló. A választás közelebbi okát nem ismerjük. A magyarvargák, magyartímárok csak a XVIII. század második felében állanak céhbe. Ennek a késedelemnek nyilván az az oka, hogy ősi soron a pásztorok is értettek a bőrcserzéshez, és a legkezdetlegesebb igényeket Ők is ki tudták elégíteni. A szegedi magyarvarga céh különben 1774-ben alakult meg. A szegedi „bötsületes magyar vargha czéh" — mint jegyzőkönyvének

2 bevezető sorai elárulják — „JászBerénybül, s más Helységekbül származott és szerkőzött ide ezen Nemes Szabad Királyi Szeged városában" és most 1774-ben nyerte el a céhkiváltságot. Az alapító hét tag: Matuz Sámuel, Ferencsik István, Kolacsánszky János, Bali Antal, Gombos Imre, Khlupics György, Matuz Mátyás. Nevük után ítélve, felvidéki származásúak. Ez érthető, hiszen a magyar céhélet zavartalan, középkorban gyökerező folytonossága szinte csak itt, Felső-Magyarországon maradt meg. Világos tehát, hogy a hódoltság következtében megdermedt, háziiparként tengődő szegedi mesterségek korszerű kibontakozásukat, modern fejlettségüket, technikai haladásukat csak a felvidéki iparosok bevándorlásával tudják kimunkálni. Ezek a hatalmas céhkultúrával rendelkező mesterek a nagy konjunktúra hallatára szívesen is jönnek az Alföldre, így különösen a jelentős gazdasági energiáktól duzzadó Szegedre, ahonnan azután fiókcéhek, filiák sarjadnak a környékbeli városiasodás, ipari munkamegosztás további bontakozása során. Csak megemlítjük, hogy nemcsak a szegedi magyarvargáknál van így. A híres szegedi kalapos céh anyacéhe eleinte Besztercebánya, a gombkötőké pedig Léva. 1 Jenöfi 34. 2 Böcsületes Magyar Vargha Czéhnek, melly Nemes Szabad Királyi Szeged Várossában Ao 1774. die 7ma Juny el állíttatott a Prothocoluma. 1774—1873. SZÁL. 315