Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

a kalapja széléhez.

127 Régebben úgy tartották, hogy holdfogytán nem jó nyíretközni, mert akkor nem no ki a haj.

128 Valamikor a tápai férfiak ollóval vágták egymás haját. A fiúgyerek haját édesanyja nyírta meg. Tréfásan így figyelmeztették, ha már nagyon hosszúra nőtt: olyan nagy mán a hajad, mint a barátok szentölője. A szólás megértéséhez tudnunk kell, hogy az alsóvárosi barátoknak valamikor hosszú lószőrből készült a szenteltvízhintőjük. A férfiak szakállukat borotválták, az öregek olykor csak ollóval nyírták le a nagyját. Borbélyok bukkannak föl Tápén, tanyán. Jellemző, hogy régebben természetben is vállaltak munkát. Egy személytől a harmincas években 40—50 kg búzát kértek egy év alatt. Az első világháború előtt is eléggé divatos volt Szeged polgári rétege és negyvennyolcas érzelmű parasztsága körében Kossuth Lajos férfikora delén hordott szakállviseletének, vagyis az állig előreugró barkónak, a többi részen borotvált arcnak utánzása. Ennek Kossuth-szakáll volt a neve. A Bach-korszakban Bonyhádi megyefonök megtiltotta a hordását. Emiatt azután különösen a diáksággal gyűlt meg a baja. A férfiak hajcsomójának tréfás színezetű üstök neve is hallható. Szegedi Lőrincnél olvassuk: csudálom, az istökömre mondom. Isten rendelésével nem lehet pörbe szállani : az Istennel nem lőhet üstökbe mönni. Dugonics Andrásnál : az égi röndölésekkel üstökbe kapni nem alku.

129 A férfinép szakállat nem hagy. Nem is hagyott. Csak ritka, régi esetben, ha zarándoklásra, állandó búcsújárásra adta fejét, továbbá ha koldusbotra jutott. Valamikor bajuszt föltétlenül viselt, mert ez volt az embörcímör, а férfias megjelenés szimbóluma. Mint mondogatni hallottuk: ott kezdődik az embör, ahun a bajussz. Az ment még a századfordulón is igazi bajusz számba, ha a végét a fülre lehetett csavarni. Tréfásan megtoldották még ezzel:,, ha a kipödrött hegyét be lehetett a tűbe húzni." Szégyellte magát az, akinek nem, vagy csak ritkásan sörkedt a bajusza. Ezért a lányok, fehérnépek is lenézték, alig állottak vele szóba. A nehezen serkedő bajuszú legénytől Tápén tréfásan ezt szokták kérdezni : köll-'é újasszonyszar? Az ilyen férfinak egyébként bűrbajusszú, pillikbajusszú, hatszálbajusszú volt a tréfás-gúnyos neve. A szellemes kitalálásai, félelmetes tréfái miatt máig emlegetett Pillich Kálmán (1839—1921) jeles szegedi ügyvéd „bajuszának" emlékezetét egy anekdota is őrzi: Pillich Kálmánnak nem nyőlt bajusszá. Ezért azután a bűrbajusszú embört Szögedön pillikbajusszúnak is csúfolták. Pillichnél szógált egy kocsis, Tari Mátyás. Ennek mög sűrű, kacskaringós bajusszá vót. Pillich mindég korholta az embereit, hogy nem érnek, nem tudnak sëmmit. Erre Tari Matyi előállott, hogy ű olyat tud, amit az ügyvéd úr nem tud utána csinálni. Pillich tamáskodott, de kíváncsi is lőtt. Fogadtak öt liter borba. Most Tari Matyi elővött egy szál gyufát, odaszúrta a bajusszá közé. „Akasszanak föl a neved napján, të nyertél ! —• fakadt ki boszszankodva is, nevetve is az öreg Pillich. — Hozzátok neki az öt liter bort!" A bajusz teremtését egyébként egy Kálmány Lajos kéziratos hagyatékában

130 olvasható verbicai monda így adja elő : 127 Archaikus hajviseletre következtethetünk ebből a régi verbicai katonanótából: Ballagok én Szöged városa felé, Bekésérnek a nyíró szék elé. Széköt tösznek kerek farom alá, Élös ollót göndör hajam alá. Kálmány L. Népköltési Hagyatéka I, 427. 128 Kovács 374. 129 Dugonics A., Jólánka II, 31. 130 EA. 2809. 20 A Móra Ferenc Múzeum Évk. 77. II. 305