Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

Ismét más mód, főleg hidegben, viharos időben, betegség idején, hogy a kendő csücskeit az áll alatt keresztben hátrakötik. így viselték egyébként régen a kisebb vállkendőket is télidőben. Ennek egyik változata téli piacozás, kocsizás alkalmával az a forma, hogy alól puhább, a homlokot is gondosan beborító kendővel szokták a fejet bekötni, föléje pedig még másik meleg, fejrevaló télikendőt is kötnek, tetszés szerint elől, esetleg hátul megkötve. így a homlokot, nyakat is kellően védik a hidegtől. A bubitára kötött kendőnél a nyakszirtből a homlok fölé hozzák a kötést. A kendő szabad sarkai elől vannak. A kötésben közrefogják a kendő szabad sarkait is. Takarításnál, meszelésnél, cséplésnél, porral járó munkánál viselik. A melegebb fejrevaló, boltban vásárolt és már említett kendők közül a flanérkendő, bársonykendő inkább köznapi, viszont a zsannérkendő, zsaniliakendó', a szintén rojtos ternókendő, továbbá a mákoskendő idősebb asszonyoknak máig kedvelt ünneplő viselete. Szokás a fejet szigorú télben nagykendővel is bekötni, amelyet különben csak vállra vetve viselnek. Erről a módról más helyen még bővebben szólunk. A félünneplős, utcán viselt asszonyi fejkendőnek idestovajáró kendős, tápai neve. Lakodalomban kendőt kötnek a vőfély, olykor a násznagyok kabátjára, a lovak szerszámjára, a kocsis ostorára, zászlóra, továbbá a hangszerekre. Temetésen a pap keresztjére, zászlókra, lovak szerszámjára kerül fehér kendő. Az ilyen kendők egyúttal ajándékok is, nem kell Őket visszaadni. A nyargaló-, gyűrű-, jegy-, mátka-, nász-, napamasszony-, konty-, első-, újasszonykendő képzetköréről bővebben a lakodalomnál is megemlékezünk. A zsebkendő jellemzésére a kezebeli vizsgálatánál kerül sor. Nyilván a szegedi férfivilág hajviseleti hagyományaira is érvényes, amit Dugonics András ír

125 egy szóláshasonlattal kapcsolatban: kurta, mint a Francia haj. „A mit ennek előtte leg gyalázatosabbnak tartottak, midőn valakinek haját el nyírták, azt a Franciák (az én üdőmben) díszre vinni kezdették. Immár országunkba is bé hatott ez a viselet. Nagyainknak mind férfiok, mind asszonyaik kurta hajat viselnek." A divatot nyilván egészségügyi meggondolások is támogatták. Érdemesnek tartjuk még itt megjegyezni, hogy a copfot, vagyis befont hajat, XVIII. századbeli katonaságunk jellegzetes díszét szintén a napóleoni háborúk idején törölték el nálunk is. A szegedi férfiak századvégi hajviseletéről Tömörkény így

126 ír: „a vastag kalapok súlyosan ülnek a fejeken és alóluk az ősz haj lever a nyakszirtig. Még csak az hiányozna, hogy varkocsba lenne fonva a fülelőtt, hátul pedig bádogfésű tartaná össze. Ezek a divatok azonban elmúltak már." A legöregebb tápaiak napjainkban már csak annyira emlékeznek, hogy a múlt században a tápai férfiak nem vágatták rövidre a hajukat, amely így a vállukat verte. Néha fésűvel is lefogatták. Avas szalonnával kenegették, húzogatták. A tetű így nem "ütött tanyát benne. Ollóval néha-néha körül is nyírták. Sok öregnek a haja felpördült Dugonics A., Példabeszédek és jeles mondások I, 226. Tömörkény /., Egyszerű emberek 70. 304