Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
A szép, dús hajra különösen a fiatal fehérnépek büszkék. Mindent el is szoktak követni növekedésének eló'mozdítására. A múlt században, amikor tavaszi meleg eső esett, a kislányok kiállottak az esőre, mert azt hitték, hogy így nőni fog a hajuk. Közben ugrándozva ezt mondogatták: esik eső, meleg eső. Az én hajam olyan lögyön, mint a Tisza: hosszú lögyön! Tömörkény jegyezte föl, hogy régi hiedelem szerint a lányok haját az ökörfarkkóró leve megnöveszti, a hajhullást pedig megállítja. 116 Más nézet szerint 117 a jegenyenyárfa bimbózó rügyeiből főzött kenőcs is hosszúra növeszti a hajat. Kedvelt hajkenyőcs volt régebben a patikában vásárolt dióolaj is. A múlt században nagypéntek hajnalán, majd pünkösd szombatján a lányok megfürdöttek a Tiszában, majd a fűzfák lombjai alatt fésülködtek meg, hogy hosszú legyen a hajuk. Kálmány Lajos még azt is hallotta, 118 hogy az ilyenkor kifésült hajat a fűzfa ágaira kellett kötni. A hajat valamikor háziszappannal, lúggal szokták mosni. A szárítkozás télen a kemence padkájára állva, nyáron kint a napon történt. A fehérnép hajviseletét légebben szigorúan meghatározta családi állapota. A lányok, hajadon lányok hajadonféjt, hajadon/évé jártak, legföljebb csak munkaközben, fagylaló hidegben köthették be kendővel a fejüket, de ünnepeken még ilyenkor sem. Ez a közösségi törvény a férjhez nem ment idős lányokat is halálig kötelezte, hajukat meg egy ágra fonva viselték. A szegedi tájon a lánynép még századunk első évtizedeiben is elől középen elválasztva, pántlikával két ágra befonva, a végén a szalagot csokorra kötve viselte a hosszú haját. Az egyágú viselet megengedte a hátrafésült hajat is. Koszorúba legföljebb csak sok hajladozással járó munka idején viselte. Használatos volt a hajfőkötö is: keskeny pántlika, amely a tápai lányok hajfonata alatt az egész haj átkötésére szolgált. A fejük tetején kötötték csokorba és így megakadályozták a haj felborzolódását. Aki már nagyon möglánykodta magát, azaz már eljárt rajta az üdő, az Tápén egy ágra fonta. A hajba font szalag színe Tápén és iégebben bizonyára egyebütt is, szerte a szegedi tájon, az egyházi év liturgikus színeihez alkalmazkodott. így tehát nagyböjtben fekete vagy lila, húsvétkor és fehérvasárnap fehér, pünkösdkor piros, nyári vasárnapokon és ünnepeken kék vagy rózsaszín, halottak napján fekete. Halott lány hajába Tápén fehér szalagot fonnak. A haj hátrasimítására, lefogására a félkör alakú körfűsű, félkörfűsü szolgált. A szépen kidolgozott, hajlított fésűt svábfűsű néven is emlegették. Otthoni fésüiködéshez leginkább a parasztfüsű használatos: olyan mindkét oldalán kifogazott fésű, amelynek egyik oldala sűrű, a másik pedig ritka fogazatú. A fehérnép hajának kibontására, kifésülésére szolgáló ritkás, hosszúfogú fésűnek bontófüsű a neve. Vele kapcsolatos az egyébként ismeretlen eredetű, jóleső ételre-italra mondott sentencia: vérré vált benne, mint cigányba a bontófüsű. Herman Ottó a maga korában a szegedi tanyákon afűsűtartó egyik sajátos, régi fajtáját látta: egy csomó, ajtófélfához szögezett lófarkat. Ebbe vágták bele használat után a fésűt. Régimódi népünk tréfásan úgy különböztette meg magát az uraktól, hogy azok tűkörbü fűsűlkönnek. Pedig — írja Tömörkény 119 — „megmondta már régen Vecsernyés Gombkötő Illés: Nem mind az az okos embör, aki tükörbül fésülködik. Lőhet vödörbül is..." Azaz a vödörbe merített víz tükréből. 116 Tömörkény L, Tanyai orvosságok. Ért 1907, 244. 117 Kovács 392. 118 Kálmány L., EA2816. 119 Tömörkény L, Munkák és napok 355. 300
