Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
tréfásan ugatósszoknya néven is emlegetik. Az ilyen szoknya ugat, azaz peckes menésben csörög, zajt üt. Ez fiatal fehérnépnek tetszett is. Szabása szerint többféle szoknyát különböztetnek meg. A magyarszabók följegyzései között fordul elő a kerekaljú szoknya. 1833. Kerek allyú szoknya, prémes az alja 1 forint. Egy tiszahegyesi balladában olvassuk: Kató lányom, Kató, most varrattam néköd kerekaljú szoknyát. 10 * Talán az akkoriban divatos, szegedi ajkakon kinanér, kinanéros szoknya néven emlegetett krinolinnal azonos. A tápai szóhasználatban annak a szoknyának, amelynek alja táján, de mégsem a legalján szalagdíszítése van, puccos szoknya a neve. A századforduló szoknya viselete nyilván az egykorú úriviselet hatására is, hosszú volt, a papucs virágos feje csak alig látszott ki alóla. A rövid bokorugró szoknya már csak emlékezetben él. A múlt század elején divatozó polgáii viganó egybeszabott felsőruha volt. 103 Németszabók varrták. 1803. Árszabás: vigano nevezetű Asszony Ruha varrásáért 4fl. Dugonics András jeles mondásai között 104 egyébként ezt olvassuk: kurta, mint a szögedi szoknya. A szoknya derékra feszülő, olykor rávarrott zsinórral is odaerősíthető részének szoknyagallér, beráncolásának a mesekezdetekben is emlegetett szoknyaránc, annak a rávarrott két szatyingnak pedig, amellyel a régimódi szoknyát a derékra kötözik, szoknyamadzag a neve. A ráncok zöme érthetően a farra és csípőre esett, a hasra kevesebb. Itt volt ugyanis a hasíték a szoknyamadzaggal. A kefezsinór, másként koptató néven emlegetett sörteszerű zsinórral a parasztasszonyok nehéz, télies szoknyáját szokták az alján beszegni. Régebben a felsőszoknyát kocsiraülésnél, eso és vihar idején úgy kímélték, hogy a színénél fogva, hátulról a fejükre borították. Ennek eredetileg nyilvánvalóan gonoszűző célzata is volt. Az ünneplő szoknya gallérját és a kötőmadzagot borító övnek gürtni a neve, ami világosan a polgári divat hatására mutat. Anyaga rendesen megegyezett a szoknya anyagával. A gürtni egyik divatos változata volt a múlt század végén a jász, gyász, amely Dankó Pista egyik folklorizált nótájába is belekerült: a szögedi hírős lány, jász a derekán. — Ugyan mi az Isten csudája lehet ez? — kérdezi Tömörkény István. 105 Meg is felel rá. „Abban az időben városi asszonyok elunták csupán a ruha alatt viselni a fűzőt, hanem a ruha fölé is kötöttek egy borból készült csatos övet. A divat kimászott a tanyákra, és a fekete bőrköteleket azonnal elnevezték gyásznak, és csináltak is hozzá verset. Úgy lehet, gúnyolódás volt ez elejében, de aztán megszokták." Egyébként már régen nem viselik, híre csak a nótában él. Említsük itt még meg, hogy annak a merevítőfának, amelyet a fehérnépek a derekukon hordtak, hogy ruhájuk, szoknyájuk állása mutatósabb legyen: perec volt a neve. Övszerű hatása volt a túrni (tournure) néven emlegetett rövidéletű divatformának is, amely azonban inkább a rókusi, móravárosi lányokhoz jutott el a század elején. Nem volt más mint a derék körül a szoknya alá kötött hurkaszerű, hosszú párnácska, esetleg az alsószoknyából felkötéssel formált kidudorodás. Napjainkban is ez a neve. Mostanában is így hívják azt a szoknya felső részéből rögtönzött gyűrűt, ami akkor keletkezik, ha főleg palántalocsoláskor a szoknyát följebb kötik, hogy az alja ne váljék lucskossá. 102 Kálmány II, 9. 103 Kresz M., 74. 104 Dugonics A., Példabeszédek és jeles mondások. I, 226. los Tömörkény /., Rónasági csodák 144. 294
