Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

természetesen modern külföldi, illetó'leg katonai eredetű formaelemeket is magába olvaszt. Ennek az idegen szabású, nem ellenzó's briches nadrágnak priccsös nadrág, prüccsös nadrág, priccsnadrág az elnépiesedett neve. A priccsös nadrág feltűnésével szinte egyidőben bukkan föl a kordbársony anyagból szabott bársonyruha, amelyből eleinte csak munkaruha, később ünneplő is készült. Egyaránt szabnak belőle csizmanadrágot, pantallót is. Nemcsak parasztjaink, hanem a fuvarosok, halászok is kedvelik. A behatoló nyugat-európai polgárviselet az abszolutizmus alatt még magyaros motívumokkal, zsinórdíszekkel ékeskedik. Itt különösen a pantalló, pantallónadrág, tréfásan balhaszödő meghonosodása tanulságos. Ez a folyamatot Tömörkény találóan jellemzi,

89 amikor elmondja, hogy e csizmás viselet után jött „a magyar pantalló, az alján három zsinórveréssel, az oldalán lapos gombkötő munkával. Ezt némelyek Bachhuszárdivatnak mondták. Mások azzal védték, hogy ez a polgári magyar honoráciorok viselete volt már a múlt század negyvenes éveiben is..." Azután a pantallóról előbb lefeslett a lapos, vékony oldalpaszománt, később meg elmarad az aljáról a három zsinórverés. Ez utóbbinak nadrágtopánka volt egyébként a szakmai neve. Utóbb már csak a Városnál a hivatalszolgák ruháját díszítette. Idő múltával erről is lehervadt. A zsinór a polgárviseletben tehát lassan fölöslegessé vált. Legelőbb a télikabátról foszlott le. Azután a mellényről. Ott a sok apró gomb foglalta el a helyét. Azatán a kabátról maradt el, előbb az elejéről, később az ujjakról. Egyidőben lapos paszománt alakjában volt meg a kalapokon is. Legtovább a nadrágon maradt meg, amikor a kabátról, mellényről már rég hiányzott.

90 Az önkényuralom idején a magyar elejű, azaz ellenzős, nadrágszíjra járó pantallónak piszli ungris, piszli dajcs [vagyis kicsit magyar, kicsit német] volt a tréfás gúnynyal emlegetett polgári neve. Főleg olyanok viselték, akik a hózentógli, azaz nadrágtartó hordásához nem tudtak hozzászokni. A durva vászonból, csalánszövetből szabott nyári munkanadrágnak számos neve volt: kukoricanadrág, bükkfanadrág, zabanadrág, kendörnadrág, trityi. Ujabban terjed a konfekciós mackónadrág is, ahogy általánosságban is említettük. Nem tudjuk már, milyen volt a Kováts István önéletrajzában olvasható olcsóbb daszkinnadrág. Csak egy szólás Őrzi a ficsornadrág emlékezetét. Ami nem változik : ëgy állapotban van, mint aficsornadrág. Már csak hajdani Árszabásokból állapítható meg a salavárdi néven emlegetett bő nadrág szegedi divatja. 1833. Salavárditul aki paraszt 8 poltura, aki pedig czifra amint megalkudhatik.

91 Előfordul Dugonics András j éles mondásai

92 között is : Amint te szabod tányérját, úgy viseli Salavárgyiát. Vagyis : amilyen a jónap, olyan a fogadjisten. A tányér itt nyilvánvalóan a rávarrott díszt jelenti. A subát, szűrt a nagykabát, nagyfölőtő néven emlegetett meleg télikabát követi, amely egyrészt a népviselet polgárosodásával, másfelől népünk megváltozott életformájávaLfüggjQSsze..A századforduló táján fekete posztóból szabták, fekete bárányprémből volt a gallérja, és háromnegyedes a mérete. Eleinte kedvelték rajta a paszomántgombokat is. Jegyezzük meg, hogy ez ünneplő viselet volt, hétköznap egyideig még a ködmön járta. 88 Könyves K., Népies nyelvújítás. 89 Tömörkény L, A régi viselet. SzN. 1914, 334. sz. 90 Beck P., A magyar zsinórdíszítésről. SzN. 1898, 291. sz. 91 Varga F., A nemrég eltűnt honi czéhrendszer rövid ismertetése. Történelmi és Régészeti Értesítő (Temesvár) 1876. 92 Dugonics A., Aranyperecek 414. 288