Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

„a suba szükséges bútordarab parasztikus embernek. Szék, ágy, párna, dívány, télen kályha, nyáron jégverem az neki. Enni lehet a bőrén, meg húst aszalni rajta, és ha belekötik a serdülő legényt, elhagyja a harmadnapos hideg. Azután ha beleültetik a gyereket, az annak gyönyörűség. Meg hát egy suba, egy szépen kivarrott irhás suba díszruha ünnepnapokon." „A subánál —• írja Cserzy Mihály

69 — célszerűbb és hálásabb portékája a magyar embernek soha sem volt. Nem is lesz... Hideg és eső ellen a legerősebb védelem. Kocsin ha kell: ülés. Azonfölül ágynemű is... Néha késő őszig is kint alszanak az emberek, amíg csak le nem esik a téli hó. Hát ezen a fekvőhelyen fejaljnak és takarónak használják a subát. Pompásan beválik jó puha szőrével ennek is. Használják ezenfölül lovat takarni. Hetivásárok alkalmával lehet látni téli időben, hogy a paraszt, amint megállapodik, azonnal előveszi az ,ülést', vagyis a kopottabb, elnyűtt subát és rákanyarintja a lova hátára. A ló tudvalevőleg igen becses és gondozott jószág, ezért jobban ügyel rá a paraszt, mint tulajdon magára. Valamikor régebben, mikor még több és nagyobb volt a mező, a juhászok száma se ritkult még meg, subabőrre öntötték ki a bürgehúst és azon szárították meg. A lecsurgó zsír nem hogy ártott volna neki, ellenkezőleg inkább hasznára volt. No meg hideglelés ellen is hasznos gúnya a suba. Beletakarják a gyereket, hogy csak az orra, meg a két szeme marad ki, és beteszik a kuckóba, a sárkemence mellé, ott aztán izzadhat kedvére. Hát ilyen alkalmatosság a suba. Használati utasítása is van, amit a szelíd humor állapít meg imígyen: Szent György-naptól Szent Mihálynapig szőrivel kifelé, Szent Mihály-naptól Szent György-napig szőrivel befelé." Viselője szerint a suba lehetett embörsuba, legénysuba, asszonysuba, gyeröksuba. Ezek közül az asszony- és legénysuba, másként a cifrasuba díszesebben volt kivarrva. Régebben kint a pusztán, tanyákon járta a fióksuba,

10 vagyis körmösgallér, amelyet nagy hidegben még a suba nyakára borítottak. Az olcsó, érdesszőrű, kevéssé kidolgozott subának siskaszőrű suba volt a szakmai neve. Egészen a század elejéig kedvelt ünneplő-hétköznapló viselet volt a ködmön, szegediesen ködmen, vagyis birkabőrből szabott, olykor díszesen kivarrott, hosszabb vagy rövidebb, testhezálló, néha oldalzsebekkel is ellátott felsőkabát. Különösen kedvelték az alsóvárosi, tanyai parasztgazdák és felsővárosi hajósok, mert hideg időben sem akadályozta Őket a munkában, gyorsabb mozgásban, míg a súlyos subában csak állni vagy ülni lehetett. A világos assszonyködmen virágokkal dúsan ki volt hímezve, míg a sötét emberködmen egyszerűbb volt. Móricz Pál őrizte meg

71 a kuriaködmen emlékezetét, amelyről nevén túl, már többet nem tudunk. A gondosabban kidolgozott, esetleg posztóval is borított ködmennek bekecs, olykor kuzsu, daku volt a neve. A daku esetleg török vagy kun eredetű szó. Tömörkény szerint a dakukacabáj régimódi, nyilván báránybéléses asszonykabát. A bekecsnek bundabélése van. 1803. Egy úgy nevezett Bekes Bélelve 2 FI. Egyik „svájfolt" változatát kancabekecs néven is emlegették. Nem tudjuk már biztosan, — Majd mögmondják, ha akarják. Ez az alkalom az, amidőn a tények ideje elkövetkezett és belemehet a subái ügybe az ember... — Úgy tudjuk ..., mert ver a szó róla az egész határban, hogy gazduramnak van egy régi, remekbevarrt selyemsubája. A barátságnak vége. Az öregember idegenül néz rám. Azt mondja nyersen: — Mit akarnak vele? — No, no gazduram, nem akarjuk mi viselni..., hanem megvennénk. Áráért eltenni emlékbe, üveg alá. Úgy mutogatnánk, hogy valaha ilyen subák is voltak a világon. Az öregember szinte megdermed, úgy áll az asztal mellett. Ilyen sértő beszéd még az ő födele alatt nem történt. Hogy ő a testi ruháját eladja? — Hát mit képzelnek maguk énfelülem? Hát ilyenhíröm van énneköm odabent a városon?... Nincsen az a pénz a világon, akiért amöddig élők, a nefelejcs-subát oda adnám... Hanem — és nyomkodja ujjával az asztal sarkát—akár írást is adhatok róla, hogy mikor majd möghaltam, ingyen is elvihetik..." •• Cserzy, Ért. 1906, 209. 70 Tömörkény I., Népek az ország használatában 112. 71 Móricz P., Céhbe állás. SzN. 1913, 82. sz. 279