Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
csizmához, mert különben ott kint a síkon, a metsző szélben, gyalog vagy lovaskocsin ülve átfáznának. A hétköznapló viseletben, a munkaruha jellegében inkább érvényesül a hagyomány, mint az ünneplőben. Ez természetes is, mert a sokféle mozdulattal járó munka sokszor megszabja az öltözködés módját. Ilyenkor a nok még mindig bekötik a fejüket, szoknyát, blúzt és kötényt viselnek. A tanyavilág önellátó készsége a múlt század végére megszűnik, de nagyjából a második világháborúig ragaszkodnak az öltözködés hagyományos formáihoz. Ez a férfivilágnál abban nyilvánul meg, hogy szükséges ruhadarabjait az ő ízlése szerint dolgozó szűcsnél, csizmadiánál, magyarszabónál, kalaposnál veszi, illetőleg rendeli. Ismét hangsúlyozzuk, hogy a tanyavilág öltözködési kultúrája mindenkor az anyavároséhoz alkalmazkodott, azt azonban egy-két évtizeddel, újabban is néhány esztendővel megkésve szokta követni. A konfekcióipar azonban lassan minden különbséget megszűntet, de még századunk 50-es éveiben is avatott szem fölismerte a tanyaiakat nemcsak jellegzetes, homokhoz szokott, vontatott járásukról, hanem azért is, mert az asszonynép kedveli az élénk színeket, a mustrás kelméket, a férfiak pedig ragaszkodnak a bajuszhoz, vagy legalább a csökevényeihez, nem szeretik a nyakkendőt, nem mozognak még kellő biztonsággal és feszélytelenséggel a városi életmódhoz szabott modern ruhákban. Egyébként a korunk civilizációját annyira kifejező mackóruha (melegítő) a tanyán is terjed. Jellemző módon azonban a nok a mackónadrág fölé még szoknyát is vesznek magukra, ami a hagyomány szívósságát, a kompromisszum készségét, a beolvasztás igényét bizonyítja. A motorkerékpár rohamos terjedése a férfiaknál, de a nőknél is a modern bőrruha, sportkosztüm terjedését segíti elo. Csizma mellett terjedőben van a birgeri. Parasztoknál mindenesetre még manapság sem mosódik úgy el külsőségekben: magatartásban és öltözködésben a nemek különbsége, mint a városlakóknál. Ez föltétlenül egészséges szemléletre, a természetadta jellegzetességek tiszteletére vall. Említsük itt is meg, hogy a parasztasszony még ma sem dohányzik. Megszólnák azért is, ha szenvedélyesen, virtuskodva innék. A tápaiak még századunk legelején is vasárnap mindig ünneplobe-öltöztek, még ha nem is mozdultak ki hajlékukból. Végül meg kell jegyeznünk, sot hangsúlyoznunk, hogy tanyai népünk sokat ád a külső megjelenésre, a tisztösségös öltözködésre. Fél a megszólástól. Inkább nem járt templomba, elhárította magától a lakodalmi meghívást. Régebben azért is elég sok vadházasság akadt a tanyán, azért éltek bagolyhitön, mert a koldusszegény fiataloknak, illetőleg szüleiknek nem telt ünneplőruhára, amelyben a pap, anyakönyvvezető előtt illendően meg tudtak volna jelenni, lakodalmat tartani. A kapcsolat „törvényesítésére" sokszor csak hosszú évek múlva kerülhetett sor, amikor érzésük szerint már nem kellett ruházatuk miatt szégyenkezniük. A nehéz sorsban bizony sokszor a Mars téri szögénypiac, rongypiac néven emlegetett zsibvásáron öltözködtek föl, legalábbis ami a köznapi, dolgozó ruhájukat illeti. A tanyai proletariátus körében, a városi urak szolgálatában álló szőlőkapások, béresek, részesek világában kissé más a Tömörkény Istvántól és Cserzy Mihálytól egyaránt tetten ért változás folyamata, de az eredmény ugyanaz. „A nagyobb tanyákban — írja a századfordulón Tömörkény 19 — az idegen öltőruha szinte észrevétlen vándorol be az urak nyomán. Szokás, hogy az úr, a birtokos a megkopott ruhát, ami már városi viselésre nem alkalmatos, kiadja a tanyára a kocsisnak, kapásnak. Ennek örülni szokás odakint, mert hát ingyenben van. A pantalló így megy ki közibük. S utóbb beleszokik..." 19 Tömörkény /., Rónasági csodák 202. П* 259
