Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

A múlt század második felének, főleg az árvizet megelőző időszaknak férfiviseletét a szemtanú Cserzy Mihály jellemzi bővebben.

16 Rajza nem részletező, de a körvonalakat, legjellegzetesebb vonásokat mégis találóan állítja elénk. Ábrázolásának hűségéért egyéb források, élőszavas visszaemlékezések is kezeskednek. „A Víz előtt — írja 1906-ban — városrészenként egymástól teljesen elütő ruházatban jártak az emberek."... „A Belvárosban nagy számmal voltak még akkor a szerb és német családok, amelyek természetesen ápolták nemzeti viseletüket, és legtöbbnyire a nekik megfelelő idegen szabású ruhában jártak. A felsővárosi polgároknak ruhája búzavirágszínű, kék posztóból finoman készült ruha volt, dúsan zsinórozva és ezüstgombokkal ékesítve. A kalapja nyúlszőrselyemből készített kisszélű, pörgeállású volt. A mentéje fekete báránybőrrel prémezett. Ugyanilyen búzavirágkék színű, szarufára zsinórozott dolmánya. A mellény fekete selyemből varrott, apró ezüstgombos... Fekete selyem nyakravalót viselt... Továbbá búzavirágkék színű, zsinóros, vitézkötéses magyarnadrágot és rövidszárú kordováncsizmát hordozott. A nadrágszíjon nagy ezüstcsat ékeskedett. Ez tette a felsővárosi polgárt kiváltságossá. Ezüst csatot más senki sem viselt, még a hivatalnokok és az urak sem. Ezt a viseletet télen kocsira, vagy nagy hidegben a Városban is — disznótorra vagy egyéb ilyen alkalmatosságkor való jövés-menésben — selyemmel gazdagon kivarrott suba egészítette ki. Valamint esős időben a kerek gallérköpönyeg, melyben sommal végződő ezüstláncos kapocs volt lógóként. Mert hát abban az időben magyar ember paraplét nem vett a kezébe. Volt ugyan, de csak az asszonynép és a német hordozta... A Fölsővárost ui. hajósgazdák, molnárok, kupecek, módos szappanosok, kereskedők, fuvarosok lakták, és foglalkozásuknál fogva az ország különböző tájaira elvetődtek, tehát a szerzett tapasztalatok folytán ízlésük is finomodott... A felsővárosi polgár sapkája finom, erdélyi báránybőrből vagy asztragánból való volt... Az alsóvárosi polgároknál a sötétkék volt a kedvelt szín. Csak nyáron váltották föl a jobbmódúak a nehéz, vastag posztóruhát vékony fekete reverendaszövetűre. Sötétkék ugyanilyen színű, széles zsinórzatú volt tehát a magyarnadrág, azzal a különbséggel, hogy amíg a másik anyavárosrész: a Felsőváros polgársága feszesre, testhezállóra szabatta a nadrágját, az alsóvárosi ember bugyogósabbra, munkára alkalmatosabbra készítette, úgyhogy még a csizmaszárra is lehajlott. Sötétkék volt a dolmánya is, kusza szabású, zsinóros. Csupán a mellény hasonlított a felsővárosi polgáréhoz, azzal a különbséggel, hogy ennek is sötétkék színe volt. Továbbá rövid ködmönt viselt az alsóvárosi ember, berliner fonállal kivarrva, és ugyancsak berlinerrel kivarrott subát és báránybőr sapkát. Fekete, nagy, de pörgeszélü ,vaskalapot' viselt az alsóvárosi embernép. Kemény és nehéz volt, mintha vasból lett volna. (1. 135. jegyzet.) Végül a szarkaláb aljú, huszáros szabású bőrbekecs is hozzátartozott az alsóvárosi nép ruházatához. Ehhez hasonlót a hajóácsok és a faragók viseltek. Azzal a különbséggel, hogy ez itt finomabb kelméből készült, és... lehajtott gallérján bogárfekete asztragán fénylett... Arókusiak — folytatja Cserzy — afféle kitelepült polgárok voltak, leginkább kőművesek, ácsok és egyéb mesteremberek, kik az úgynevezett polgári viselettől mesteremberi mivoltuknál fogva is hamarosan eltértek. De eltértek azért is, mert a régi mesteremberek leginkább bevándorolt németek voltak, és ,divatosan', azaz németesen öltözködtek, és a bennszülött is átvette ezt a viseletet." Vessük itt Cserzy jellemzése közé, hogy Ők, továbbá a rókusi disznóvágók honosítják meg leghamarabb a nyugati kispolgár öltözködését : nagyszélű fekete kalapot, sima, pantallós fekete öltözetet, fehér inget, egyszerű fekete csokornyakkendővé modernizálódott nyakravalót. A bajusz mellett egészen picinyke kecskeszakállat is viselnek az ajkuk alatt, amelynek légy a tréfás helyi neve. A városrészek szerint mutatkozó és eddig felsorolt viseleti eltérések mellett még a céhek, foglalkozások tagjai is jellegzetes öltözködési konvenciókat alakítottak ki. A csizmadiák jártak a legdrágább viseletben. „Ezek — fejtegeti tovább Cserzy — finom, sötétkék posztóból készült, nagy ezüstgombos és nehéz ezüstláncos mentét, dolmányt, magyarnadrágot és ezüstsarkantyús csizmát viseltek. Továbbá sötétkék galléros köpönyeget, ezüstláncos akasztóval, télen pedig a legfinomabb asztragán dísszel. A csizmadiák különösen kedvelték az ezüst díszítést. 16 Cserzy M., Népviselet és népszokások Szeged vidékén. Értesítő 1906, 205: „...Hogy mennyire kedvelték a csizmadiák az ezüst ékszert, ennek jellemzésére elég a régi jóhírű Magyari István esete, aki a hatvanas években két rendbeli díszruháját eladta és azon vett magának Rókuson fordított elejű lakóházat." 17 A Móra Ferenc Múzeum Évk. 77. II. 257