Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

sági boldogulás útját, ami azután készítményeinek kapósságát, nevezetesen a szegedi bokály néven emlegetett cserépkancsónak Erdélybe hatolását, ottani népszerűségét is biztosította. Sajnos — legalábbis egyelőre — egyet sem ismerünk belőle. Cs. Sebestyén Károly írja,

4 hogy a Dömötör-templom bontásánál a barokk „toronyfalnak egy részéből egy teljesen ép cserépkancsó, úgynevezett virágos bokály került ki. Valami barna üledék volt benne, talán folyadéknak beszáradt maradéka." Herepei János buzgóságának köszönhetjük a szegedi es aradi bokály gazdag erdélyi forrásanyagának feltárását.

5 Azt hisszük, hogy Herepei nagyon helyesen utal Szegednek Raguzával való gazdasági kapcsolataira, amelyek révén egyéb művelődési javakkal egyetemben az olasz eredetű bokály a hódoltsági területen, főleg Városunkban is meg tudott honosodni, sőt Szegeden át az erdélyi részekben is elterjedni. Bizonyára helyi formái, jellegzetességei voltak, ha külön nevet is adtak neki. Herepei alapvető vizsgálataiból kitűnik, hogy a szegedi bokály 3/4 ejteles, ónfödeles, talpán ónnal kereteit, ónmázas cserépkancsócska. Jellegzetes színe a gesztenyeszín, de előfordul a szederjes lilásvörös és világoskék árnyalat is. Díszítése virágokkal ékes, arabeszké. Ennek színezése míniummal kevert és arannyal festett. Sajnos a szegedi fazekas céh minden régi irata, sőt még a XVIII. század céhanyaga is megsemmisült. így —• legalábbis e pillanatban — helyi forrásokból nem tudjuk föltétlenül igazolni a bokály egykorú szegedi égetését. Mindenesetre jelentős lehet Jankó János szenátor hagyatéki leltárának (1774) következő tétele: Kék Czin fedeles Kancsók. Az aradi bokály előfordulása Herepei János forrásanyagában aligha jelenti ennek aradi illetőségét, hanem mást. Nyilván annyit, hogy a XVIII. században megújuló marosi sószállítás nyomán a visszaforduló üres hajók Szegeden megrakodtak az itt égetett cserépedényekkel, amelyeket azután az újjáépült Aradról továbbítottak — aradi néven is — Erdély felé. A fazekas céh a XVIII. századelején újjászületik. Szabadalmi levelét III. Károly erősíti meg. Pecsétjükön a föld porából alkotott Ádám és Éva látható, ami mesterségükre is emlékeztet. Szövege: SIGILLVM FIGULORUM CEHAE SZEGEDIENSIS 1719. Jellemző tanulsággal szolgál a szegedi fazekas céh XVIII. századi életéhez az a tanuló levél,

6 amelyet az akkori céhbeli mesterek: Dobos Fazekas Mihály, Takács Fazekas Ádám, Pusdis ( !) Fazekas Ferenc, Hódi Fazekas János, Cziffra Fazekas Péter, Vastagh Fazekas Ferenc, Puska Fazekas Ferenc, Vörös Fazekas Mihály adtak Ruprecht Fazekas Jakab mestertársuk inasának, az „apródesztendejét" kitöltő Pintér Jánosnak (1763). Tanúskodnak arról is, hogy a céh artikulusainak mindenben eleget tett, a társpoharat megadta. A céhszabályokat Mária Terézia újra megerősítette (1770). Sajnos ez a ránkmaradt szöveg csak általánosságokat tartalmaz, helyi utalásokat nem találunk benne. A Helytartó Tanács rendelete (1798) nyugati mintára kötelezi a fazekasinasokat a rajziskolába járásra. Ez ellen a mesterek azzal tiltakoznak, hogy a magyar agyagipar a külfölditől forma, díszítés, égetés tekintetében eltér. Arra is hivatkoztak, hogy Szegeden ilyen iskola még nincsen. A városi tanács ennek alapján az inasokat föl is mentette az iskolai kötelezettség alól. Pár hónap múlva azonban a piaristáknál megnyílt a rajziskola. A mesterek azonban a már meghozott tanácsi határozattal érvelve, 4 Cs. Sebestyén K., A Szegedi Szent Dömötör-templom bontása. Dolg. I. Szeged, 1925. 6. — A múzeumban már hiába kerestük. 5 Herepei J., Az aradi és szegedi bokály. Népr. Nytud. 1963. 6 Madár assy L., Adalék a szegedi fazekascéh történetéhez. NNy 1931, 41. 224