Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
még lakodalomban is ilyennel ettek. Már tanyán is alig fordul elő. A múlt század •dereka óta az olcsó fémből (bádog, cin) készült högyös kanál népünknél is általánossá vált. A kanálnak van nyele és feje, azaz evő része. Tömörkénytó'l tudjuk, 144 hogy voltak régebben gazdasszonyok, akik főzésnél nem szerettek új fakanalat használni. Úgy vélték, hogy nyers szaga beleszívódik az ételbe. A kanálnak az övőkalány, illetőleg az újabban terjedő kávéskalány mellett még számos megkülönböztetett fajtája van. A levesmerőkalány más nevei merigetőkalány, szödőkalány. A leginkább disznótorban, lakodalmi konyhán használatos nagy kavarószerű, lyukacsos kanálnak, amellyel a habot szokták leszedni a levesről, abálóléről, hurkaléről és sülő zsírról: habszödőkalány, hurkaszödőkalány, ha szitaszövetből van a feje, akkor szitakalány a neve. Hasonló, de kisebb, mindennapi háztartásban a leves átszűrésére szolgál a szürőkalány. A fövésben levő étel kavarására kisméretű fakanál használatos, amelyet kenyérsütéshez, kovász fölverésénél verőkalány alkalmi névvel is illetnek. A kanál, evőeszköz mai helye legtöbbször az asztal, almáriom, újabban kredenc fiókja. Régebben azonban volt kalány os, kanalas néven emlegetett külön kanáltartó is. Egyik fajtáját a tápaiak gyékényből készítették. Tréfásan manapság is mondják olyan kézben tartott holmira, amelyet nem lehet összetörni: össze ne törd, mint agyékénykanalast. Olyanok is mondják, akik esetleg a gyékénykanalasnak már színét se látták. A kanalasnak másik, szintén régi fajtáját faháncsból tótok készítették ládikaformára, csak a váza volt keményfából. Födelet nem csináltak neki. A kanálhoz, mint az evés legnélkülözhetetlenebb eszközéhez számos szólás is fűződik. Aki dús vendégségre hivatalos, az nagy kalánnyal öszik. Ahol vendégség van, ott sokáig fogdosik a kanalat. Aki mindenbe beleavatkozik, az mindönbe belekalánkodik, mindön lejbe kalány. Másként mindön moslékba kalány az ű nyelve. A ravasz ember Dugonics András szerint cigánykanállal öszik. 1 * 5 Aki iránt nincsenek kellő figyelemmel, az úgy jár, mint akit önni hínak, aztán kalány t nem adnak neki. A házastársak között olykor elkerülhetetlen szóváltást, kisebb pörpatvart jellemzi : tál, kalány nem esik csördülés nékül. Aki meghal, le töt te a kanalat. Az ebédi öröm régi szőregi neve Kálmány följegyzése szerint: Szépasszony kanala. Az elnevezés mondai magyarázata úgy tudja, hogy Ádámnak meg Évának a paradicsomban nem volt vaskanaluk, csak fa. Azt mondták, hogy avval nem ehetnek, mert a szájukba beletörik. Az Isten azután vaskanalat csinált. Nagy ebédi örömet tartottak, amelyet azóta Szépasszony kanalának neveznek. 146 A kanálhoz, használatához néhány hiedelem és fűződik. Aki kanalát evés közben elejti, még abban az évben meghal. A kanalat nem jó a tányér szélére fektetni, mert a tápaiak szerint így az ördögnek támasztunk létrát és a megrontott étellel a gonosz az emberbe jut. A másik igen fontos evőeszköz a kés, illetőleg a bicska, a szegedi alvilág nyelvén spanga. Gyereknek való kezdetlegesebb fajtájának budli, bugyii, bugylibicska, az elhasznált kaszavasból házilag készített kezdetleges késnek meg kaszabudli a tázlári neve. A kés és bicska között jelentésmegoszlás van : a bicska éle a tokszerűen kiképzett nyélbe csattantható. A kés éle nem hajtható be. Régivágású népünk a leves kivételével általában mindent késsel : késhegyre, bicskahegyre szúrva evett, azaz bicskahögyezött. A sűrűbb ételeket, amelyeket kenyérrel szokás enni, így a főzeléket, krump144 A füst meg a főzés. SzN. 1911, 109. sz. 145 Példabeszédek II, 103. 146 Kálmány L., Gyermekijesztők. 6. 192
