Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

lyet előtte a bogrács fenekén kisütnek. Ha a faggyút keveslik, akkor háziszalonnával vetik meg a fejealját. Most a hagymát pirítják meg a bográcsban. Mondanunk sem kell : víz nem kerül a bográcsba, hiszen a fövő hús elegendő levet ereszt magából. A húst elegyesen, a különböző összevágott részeket összekeverve, az átkötött fejet középre téve rakják bele. Most, eközben az óvatos sózásra is sor kerül. Paprikát csak a fövés végén szórnak rá, meit a hosszas forralás elvenné a paprika színét. Ha nincs elegendő fa tüzelő, akkor sincs baj. Akadnak olyan tanyai emberek, akik a főzéshez kevéssé alkalmas faggyúdarabokat közben a bogrács alá rakják. Egyenletes melegénél szépen megfő a paprikás. Kéznél van vagy legalább is volt régebben a kavaró, kavarófa is, amely egyszerű lapocka, nagyobb fakanál. Régebben azonban díszes faragása is volt. Tömörkény még személyes tapasztalatok után elmondja, hogy a juhászok ki szokták „díszesre faragni a nyelet unalmukban, díszítve azt a legenda szent állatával, a szarvassal." Megjegyezzük, hogy mi lapockát használni már nem láttunk. A szakács olykor megragadja a bogrács mozgó, láncon lógó fülét és hallatlan ügyességgel rándít, riszál az egész bográcson fölváltva jobbra-balra, megakadályozván ezzel a leégést, kozmásodást. Félfövésben függőleges irányba rántják meg, ami alul 168 Paprikásfőzés (Börcsök V. felvétele)