Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
lazult kötél hosszából 10—15 méternyit fölszedtek a bakra. A rövid kötél különben kevéssé akadt el a parti bokrokban. A hám, kendörhám a szerbek kezemunkája volt. Varrásához a lajtfánt néven emlegetett vastagabb cérnát használták. A ló szügyére feszülő széles gurtni felső felét kipárnázták, hogy a jószág bőrét ne dörzsölje föl. A hám végéről elágazó két istrángot a hámfára hurkolták. A hámfa közepére volt erősítve a perec: 55—60 cm hosszú kötélgúzs, amelynek másik végét a pajzerpöcökre akasztották. A hámot így veszély idején gyorsan le lehetett akasztani a pajzerokról és a lovakat könnyebben menthették. A hajóra úgy fogtak rá, hogy a vontatókötelet és rudat a hajósok ladikon kivitték a partra. A rúd elejére csak egy lovat fogtak. Ez volt a prednyák vagy vezérlő. Utána minden pajzerhoz egy lovat fogtak. Párosával húzták, de a rúdlánc természetesen elválasztotta őket. A legvégén, a part felőli oldalon haladt a kurtulás néven emlegetett egyetlen, de erős ló. A prednyák, vagyis a cukk vezetője ügyes, tapasztalt ló volt, amelynek már ostor sem kellett, szóból értett. A cukk jelentette a vontató lovakat, de a kocsisokat is a lovakkal együtt, végül magát a teljes szállítmányt is, hajósokkal, kocsisokkal, lovakkal. Annak a hajóhoz tartozó fiatalabb, kezdő embernek is, aki a partmenti fákba, bokrokba esetleg fölakadó vontatókötelet kezében csáklyával vagy valami villafélével szabaddá tette, átemelte, kurtázta, szintén kurtulás volt a neve, hiszen a kurtulás-ló nyomában járt. Az elmondottakból kitűnik, hogy leginkább páros számú lóval vontattak. Ha páratlannal dolgoztak, akkor két lovat fogtak kurtulásnak. 14 lovon fölüli cukkban már szükséges is volt a 2—3 kurtulás ló, hogy a hajó vonzóerejét kiegyenlítsék. Kisebb üreshajót 3 lóval vontattak: 2 volt elöl, 1 pedig hátul. Miután a lovakat befogták, egy kocsis a hajóra kiáltott: kész a ló! Erre a hajósok elcsapták a tartóköteleket, fölhúzták a parton heverő, kikötésre szolgáló kukázómacskát, amelyet anyamacska néven is emlegettek. A vontatás megindult. Előtte azonban előrelátásból a prednyákot jobbra-balra vezetgették, természetesen az egész cukk ló is együtt mozgott vele. Csak azután húzatták meg a hajókat. Ellenkező esetben ugyanis a hirtelen nekirugaszkodó lovak a kötelet könnyen elszakíthatták volna. A cukk a ficsórjárás\ ficsúr jár ás, lójárás, cukk járás néven emlegetett hajóvontató úton haladt. Ennek érdekében a folyó vontatásra alkalmas partján 15—20 m szélességben minden bokrot, fát kivágtak, és megtiltották, hogy ezeket beültessék. Ha ezen, rendesen ártéri földrészeket a tilalom ellenére mégis bevetették, az okozott kárért a hajósokat nem lehetett felelősségre vonni. A ficsórjárás karbantartása egyébként a folyammérnökség szolgálatában álló vízmestör feladata volt. Ha a zátonyt a ficsórjárás felőli oldalon akarták elkerülni, a kocsisoknak ezt kiáltották : hahó, nyúccsadd a kötelet! Ilyenkor az egész cukk a part felé húzott. Ha a ficsórjárást elöntötte a víz, a kocsisok lóra ülve dolgoztak tovább. A kocsisok vontatás alatt gyalog hajtották, irányították hosszú kendörustor segítségével a lovakat. Ha két kocsis volt, akkor az egyik a prednyák mellett haladt. Ez volt a rajder. Ide fiatal gyerek is megfelelt, ha a ló már betanult. Tömörkény egyik legmegragadóbb novellája éppen egy ilyen szerb íiúcskáról szól. 17 A másik kocsis a cukk végén ment. Csak akkor ültek lóra, ha a ficsórjárást elöntötte a víz, vagy bokros, vesszős helyen kellett áthaladniok. Kisebb cukknál a kocsis az utolsó víz felőli lóra ült, amelynek ilyenkor nyergös volt a neve. Innen könnyen lehetett minden lovat biztatni, kormányozni. 17 Uo. 18. 14
