Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)

tusban akkor szedi az ember a tányéricát, amikor a nap az Oroszlán jegye alatt van, nem kell félnie az irigyektől. Ha valaki az ilyenkor szedett tányéricát a templomajtóba teszi, akkor azok az asszonyok, akik urukat nem szeretik, nem tudnak kijönni. A tányérica Tombácz János boszorkánytörténetei között is szerepel. Nagy a jelentősége a népi orvoslásban is. Virágát köhögésről szokták főzni, de fürdőnek is használatos.

59 Mellbetegek pörkölt tányéricamagból főzött teát szoktak inni. Tömörkény hallomása szerint

60 a tányéricamagból főzött tea köhögés ellen is foganatos. A pörkölt tányéricamag — éppen úgy mint a tökmag — kedvelt népi, külvárosi csemege. Téli vasárnapokon pihenés közben szívesen tányéricamagoznak. Fogukkal törik meg. A napraforgó magjától már megfosztott korongjának, virágának tányéricabúga a tápai neve. Megszárítva tűzre kerül, hasonlóképpen a tányéricatuskó is, vagyis a kiásott, vagy szántás közben kifordult gyökérrész. A tányéricaszár, ricaszár, ritkább megnevezéssel í ány ér icakór ó, ricakóró, részben szintén tüzelő, részben azonban tanyai kerítés készül belőle. Erre a tanyaporta jellemzésénél bővebben is kitérünk. Használják azonban gyertyaöntésnél is. Ilyenkor természetesen a vattaszerű tányéricabél kikerül belőle. A szántóföld végére, mezsgyére sorjában vetett tányéricának mezsgyezsír a neve. Jegyezzük meg, hogy már a második világháború hatósági előírásai nagymértékben előmozdították a termesztését, ami a szocialista mezőgazdaságban tovább emelkedik. Legjelentősebb terméke természetesen a tányéricaolaj, amelyhez képest a régebbi olajfélék (lenmagolaj, tökmagolaj) alig számítanak. Az olajpréselés eszköze a sutú, olajsutú, amelyből a múlt században minden városrészben bőven akadt. Kovács János szerint száz is volt a XIX. század folyamán Szeged városában. Préseltek természetesen a tanyákon is. A hagyomány legtovább Sándorfalván szinte napjainkig megmaradt. Érdekességként meg kell említenünk, hogy Alsóváros egyik utcájának az ott működő olajsajtóról Sutú utca volt a neve. Ezt a Víz után a névosztogatók nyilván parasztosnak érezték, és Szabadsajtó utcára keresztelték. Régimódi sutút már nem láthattunk, előadásunkban tehát Kovács János jellemzésére kell támaszkodnunk.

61 A préselési e szánt magot először a külű néven emlegetett és a paprikamunkánál részletesebben is jellemzett mozsárban apróra megtörték. Utána nagy teknőkben a gyúró alkalmi néven emlegetett munkások átgyúrták. Innen nagy üstökbe öntötték, ahol mintegy 10 percig pörkölték, majd vastag vászonba göngyölték. Innen apogácsafészök nevezetű edénybe került, amelyet két 6—7 m hosszú, 60 cm vastagságú nagy bálványszorító fogott közre. Ennek szorítása csavaros tengelyű nagy kerék segítségével történt. A kereket hajtó két embernek bakos volt a neve. Közben a kisutult olaj belecsorgott az odahelyezett olajos kannába. A kipréselt pogácsa kifordítása a kiütő segítségével történt. Ennek az eszköznek és munkafolyamatnak a jellemzése Kovács Jánosnál nem világos. A kipréselt, olajtartalmától megfosztott pogácsának Csaplár Benedek szerint szak, ha napraforgóról volt szó : tányéricaszak volt a régi neve. Ismeretesebb azonban a tányéricapogácsa, sutúpogácsa, Alsótanyán pedig a karika megnevezés. Ez elsősorban tápláló jószágeledel. Kedvelt csemegéjük azonban a tanyai gyerekeknek is. Kemény: jó fog kell az elrágásához. Iskolába uzsonnára is visznek belőle. 59 Kovács 63. 80 Munkák és napok. 381. 61 Kovács 248. 143