Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/77-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Második rész.(Szeged, 1977)
A sütőlapát a kenyér kemencébe vetésére szolgál. Sok hiedelem fűződik ehhez is. Ha jégeső esik, akkor Kálmány Lajos följegyzése 17 és a magunk adatai szerint is, a fejszét meg a sütőlapátot kell kivetni a szabadba. így majd eláll. Öreg alsótanyai asszonyok égiháború : villámlás, mennydörgés, vihar idején a konyhaajtóból, helyesebben a konyhaküszöbről szokták a földet a sütőlapáttal keresztezni. Szintén még Kálmány följegyzése szerint 18 az új tehén megrontása ellen az istállóküszöb elé szén vonót, piszkafát, sütőlapátot, söprűt tesznek, magát a küszöböt pedig a gazdaasszony a maga kötőjével teríti le, és ezeken vezetik be a tehenet az istállóba. A vásárba hajtott jószág farát a kapuban sütőlapáttal ütögetik, hogy elkeljen. E hiedelmek eucharistikus inspirációja aligha kétséges. A dagasztóteknő, másként sütőteknő egyetlen fadarabból faragott, gömbölyű aljú teknő, amelyben még a századforduló körül is a kenyér dagasztása történt. A sütőteknőt a padkára tették és ruhaneművel rakták körül, hogy ne billegjen. Ez azért is hasznos volt, mert a kenyérnek való tésztát melegítette. Olykor a székláb, másként dagasztóláb nevezetű állványra helyezték. Régi tápai asszonyok úgy tartották, hogy nem tud kenyeret sütni, aki a sütőteknőjét kölcsönadta. Az új sütőteknőt valamikor meg szokták füstölni, hogy a gazdasszony majd jó kenyeret tudjon benne készíteni. A füstölés Alsótanyán úgy történt, hogy meggyújtott ingdarabra a teknőt ráborították. Ha a kenyér nem szépre sült, nem szépre sikerült, akkor öreg tápai asszonyok kilenc lében szokták a teknőt kimosni. Manapság a dagasztás hatalmas pléhvájlingban történik. A kelni kezdő kenyértésztára kovászolás után a sütőabrosz került, amelyet a gyevi asszonyok már szitáláskor három sarokra fogva maguk elé kötnek és most ők is a tésztára terítik. A régi tápaiak ügyeltek arra, hogy a búza elvetése vagy a sütőabroszból, vagy a karácsonyi abroszból történjék. Gondjuk volt arra is, hogy az aratóüng, aratógatya ugyanabból a háziszövésű vastag vászonból készüljön, amelyből a sütőabroszt is szabták. A beteg jószágra kiszomboriak régebben ezt szokták ráborítani. A fölszereléshez hozzátartozik még a körösztvessző, vagyis a dagasztóteknőre helyezett kereszt-, vagy létraalakú lécezet, amely arra való, hogy megakadályozza a teknőt borító sütőabrosznak a kenyértésztába ragadását. A kovász fölverésére fakanál vagy házilag faragott lapocka szolgál. Megemlítendő még a szusztora, alakváltozataiban szusztorka, sustora is. Ez a kemencébe vetett kenyerek egyikébe dugott kóró vagy megzsírozott ruhával körültekert fácska, amelyet bevetésnél meggyújtanak, hogy a fényénél majd meglássák, hogy a kenyér már megsült-e. Erre a célra szolgált Csaplár Benedek följegyzése szerint valamikor a báb is : az a megfaggyúzott nádszál, amelyet a bevetett kenyerek egyikébe szusztora gyanánt dugtak. A szusztorkát az utóbbi évtizedekben már gyertya helyettesíti. Az eszközök ismertetése után térjünk most vissza a liszthez. A lisztesládából, zsákból, falapáttal merigeti ki az asszony a lisztet a szakajtó, Tápén szakajtókosár néven ismert kerek, újabban olykor hosszúkás, fületlen kosárba. A szakajtót szalmából, régebben gyékényből is szokták fonni. Eszerint van szalmaszakajtó meg gyékényszakajtó. Minden szakajtó lisztnek megfelel egy-egy közönséges nagyságú kenyér. A szakajtóba szedett lisztet meleg helyre, rendesen mindjárt a munka színhelyére viszik, szükség szerint már fél nappal előbb is, hogy kellően átmelegedjék. 17 Szeged népe. I, 115. 18 Uo. 114. 116
