A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Hegyi András: Világválság után, világháború előtt

A kormány ún. reformintézkedéseit viszont kezdetben sokfelől helyeslés fogadta. A baloldali erők azonban felléptek a nyílt centralizációs törekvések (pl. gazdasági csúcsminisztérium felállítása, az autonómiák jogainak csorbítása stb.) ellen. Gömbös uralomra kerülése élénkítette a szegedi szélsőjobboldali erőket is, amelyek között ebben az időben az egyetemi bajtársi szövetségek rendelkeztek legtöbb taggal. Ezek élen jártak Gömbös népszerűsítésében csakúgy, mint az antiszemitizmus fokozásában, vagy a szomszéd népek elleni gyűlölet felszításában. Az a körülmény, hogy az egyetemre leginkább a talajukat vesztő középrétegek gyermekei kerültek be, az egyetem reakciós légköre, az oktatói kar nagy részének jobboldali beállítottsága elősegítették, hogy a szegedi egyetemi hallgatóság Gömbösek egyik elsőrendű bázisává váljék. A NEP is fokozta szervező tevékenységét, intenzívebbé vált más szegedi szélsőjobboldali erők és szervezetek tevékenysége. A rendőrterror erősödött a munkásmozgalommal szemben. A kormánypártban pedig egyre inkább egy jobboldali katonatiszti csoport vette át a vezetést. 1934 nyarán azonban a harc még Szegeden sem dőlt el a szélsőjobb javára. A Somogyi polgármester halálával megüresedett polgármesteri széket nem. sikerült a szélsőjobboldal jelöltjének, a NEP főtitkárának megkaparintania. A szegedi baloldali erők mégsem bizonyultak elég erősnek ahhoz, hogy megakadályozzák a jobboldali erők nagyarányú előretörését és győzelmét az 1934-es törvényhatósági és az 1935-ös országgyűlési választásokon. A törvényhatósági választásokon a baloldal visszaszorulását mutatja, hogy a 25 választókerületből egyértelmű baloldali győzelmet csupán 3 kerületben sikerült elérni. Nem sikerült vereséget mérni a polgári pártokra olyan hagyományos kerületekben sem, mint Rókus, Felsőváros stb. A jobboldal győzelmét hozták az 1935 áprilisi parlamenti választások is Szegeden. A lehetséges 3 mandátumból a kormánypárt kettőt megszerzett és csupán a liberálisoknak sikerült megőrizni korábbi pozíciójukat, a szociáldemokratáknak nem. A kormánypárt sikerét főleg a falusi szavazóknak köszönhette. A parasztság forradalmi elemei arra sem kaptak lehetőséget, hogy szavazzanak. A módosabb gazdák állásfoglalását jelentősen befolyásolta, hogy a Gömbös-kormányok időszakában némileg javult a helyzetük. De a legfőbb ok az volt, hogy igazi, hatásában is jelentékeny ellenzéki erő nem működött ekkor a parasztság között. Az SZDP megalkuvó politikája, eltávolodása a marxizmustól, a forradalmi elvektől és gyakorlattól, a párt politikájának eredménytelensége sokakat eltávolított a szociáldemokráciától. De az is kitűnt azért, hogy még mindig jelentős befolyást gyakoroltak a dolgozó tömegekre. A szervezett munkásság nem nézte tétlenül a jobboldali előretörést, sorsa roszszabbra fordulását. 1932 végén és 1933-ban a gazdasági helyzet bizonyos javulása miatt, továbbá a Gömbös-kormány reformdemagógiájának hatására még a munkásmozgalom, apályát tapasztaljuk. Annál nagyobb erővel bontakozott azonban ki a munkások harca az ezt követő években. 1933 végén a pékek és a cipészek sztrájkoltak. 1934-ben az építőmunkások harcának eredményeképpen a Szakszervezeti Bizottság és a Munkaadók Szövetsége kollektív szerződést kötött az építőiparban, és még számos, főleg gazdasági, sztrájk is volt ebben az évben. 1935—36-ban nem. csökkent a munkásság harci lendülete. Csaknem valamennyi sztrájk középpontjában a minimális munkabér és a 48 órás munkahét állottak. Különös jelentőséget adott a munkásság mozgalmainak, hogy a Gömbös-kormány ezekben az években tűzte napirendre a szociális törvényhozás kereteiben a legkisebb munkabérek és a nyolcórás munkanap megvalósítását is. A sztrájkok száma 1936-ban tovább nőtt. A válság utáni viszonylagos fellen426