A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Szenti Tibor: Kerekólak Csongrád megyében és a Vásárhelyi pusztán

emlékeztető építmény állt. A középbirtokos gazda apjától örökölt tanyájában gazdálkodott, amely a Szentes járási Mártélyon, Darvasszék dűlő 2521. szám alatt épült. (Jelenleg: Tanya 99. sz.) Az első világháborút követően, a környék tanyáiban az állatszállásoknak használt kerekólak mintájára, homok és oltottmész tárolására, kerek alaprajzú, kúp alakú építményt készítettek. Az aránylag kis alapterületű tárolót úgy készítették el, hogy kocsiráfot használtak „körzőnek", az alap kijelölésére. Ezután vályogból vagy égetett téglából sárhabarcsba rakva, csonkakúp alakú épületfalat raktak. A csonkakúp fölső átmérőjének megfelelő, szájával lefelé fordított, rossz vesszőkast borítottak a fal peremére, ezzel zárva le az építmény tetejét. Végül törekes, polyvás sárral vastagon betapasztották. Elől akkora bejárati nyílást hagytak, amin keresztül lapáttal könnyen kiszedhették az ott tárolt anyagot, vagy szükség szerint bele is bújhattak. Tóbiás Sándor elmondotta, hogy bármilyen volt is az időjárás, ebben az épületben nem érvényesült a hatása. A földes padló fölszórására itt tárolt száraz homok hosszantartó csapadékos időjárás hatására sem szívósodott meg. Az épületben tartott oltott mész a nyári forró, sokszor aszályos hónapok során sem száradt ki. A kúp alakú, kerek alaprajzú építménynek tehát konzerváló, állandósító hatása volt. Nem véletlen, hogy az Alföldön elterjedtek a boglyakemence alakú, föld feletti gabonások, amelyekben a gabona nem penészedett, nem fülledt össze és csíraképességét sem veszítette el. A kerekólak korszerűsítésének egyik formáját Szőrös Bárányi János Hódmezővásárhely-kopáncsi kerekólján láthatjuk. A régi, tapasztatlan, vagy csak kívülről tapasztott ólakat újratapasztották és a tanyaházhoz hasonlóan fehérre meszelték, a fal tövét sötét színnel elhúzták. A megkopott tetőt felújították. Kátránypapírral, műanyag fóliával befedték, hogy a beázástól, valamint a szél romboló hatásától megóvják. A kerekól érdekes módosításával, átépítésével a vásárhelyi Pusztán találkoztunk. Itt a meglevő, régi kerekól hátuljához egy szögletes baromfiólat építettek, és a két — a kerekól hátsó falával elválasztott — ólra közös gaztetőt raktak. A kerekólból kinövő jércék a mögötte levő tyúkólban kaptak helyet. Az ól együttes alakja igen érdekes, hiszen egyik végén kerek, míg a másikon szögletes. Gyakorivá vált a nagy méretű, vastag falú kerekólak építése, melyek elé deszkából drótszövetből akolt kerítettek. Ezek készítésében az asszonyoknak már nem volt szerepük, a régi hagyomány ezen a téren is föllazult. Ezek az ólak már nemcsak a malacnevelést, de a disznótartást és hizlalást is szolgálták. Azokon a helyeken, ahol nagy méretű, aklos kerekólak épültek, általában szögletes disznóól nem található, vagy annak a szerepe is megváltozott. (Pl. baromfit tartanak benne.) A kerekól építésénél megjelent a tartós anyagú téglafal. Eleinte csak a föld alá nyúló üreget rakták vele körül, majd a föld felszíne fölé emelkedett és alul néhány sorban az ól alapját képezte, végül az egész fal téglából készült. Érdekes, hogy a téglafal építésénél azt a régi hagyományt követték, amit a vályograkásnál. A téglák közé ugyanis nem raktak homokos, meszes habarcsot, hanem egyszerű, kötőanyag nélküli sarat (ilyen a maroslelei Dénes Béla kerekóla). A népi leleményesség egyik kitűnő példáját a mindszenti vasútállomás közelében levő 5 „A" számú őrház udvarán fényképeztük. Itt az idős sorompókezelő az udvari ásott kút leszerelt betongyűrű-káváját alakította át kerekólnak. A földbe mélyített üreg falát kitéglázta, majd fölé helyezte a betongyűrűt, amin elől — vésőnek átalakított talpfaszeggel — szögletes bebúvónyílást vágott. A tetejét kúp formájúra lebetonozta, majd az egészet fehérre meszelte és az alját fekete festékkel elhúzta. így alakult ki a beton kerekól. Ennek mintájára a következő, Szegvár-kórógyszent306