A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Szenti Tibor: Kerekólak Csongrád megyében és a Vásárhelyi pusztán

magasságát, ajtó- és ablaknyílásának elhelyezését. A tyúkülők közül a legegyszerűbb az ún. tyúklétra. Ennek több fajtáját figyeltük meg. Külső tyúklétrát leggyakrabban a kétszintes kerekólaknál alkalmaztak. Kívülről a nyitott padlásajtóhoz támasztották és a baromfi ezen tudott a második szintre följutni. Néhány esetben a magasra föltornyozott gaz, vagy ízíkszár tetőhöz támasztották és a baromfi a külső tyúklétrán járt fel a kerekól tetejére fészkelni. (Pl. : Polyák István nagytőkéi kerekóljánál.) Az egysoros belső tyúklétrát üló'rúd helyett használták. Alsó vége a bejárattal szemben, vagy mellett, míg a fölső vége a kerekól szemközt levő falához támaszkodott. Lentről fölfelé átlósan átívelte a kerekól belső terét. (Pl. : Szőrös Baranyi János kopáncsi kerekóljában.) A két vagy többsoros tyúklétrát a nagy és széles belvilágú kerekólakban alkalmazták. Ezeket maga a gazda úgy készítette, hogy három vagy négy hosszabb és vastagabb, párhuzamos, egymástói egyenlő távolságra elhelyezett farúdra keresztbe olyan hosszú ülőrudakat (létrafokokat) szögelt, amik mind a három. ill. négy létraszárat átfogták. így egy közel négyzet alakú rácsszerkezet alakult ki, amely egyszerre több baromfi számára nyújtott pihenőhelyet. A tyúkülők más fajtája a kerekólban vízszintesen elhelyezett ülőrudak. Ezek középmagasán hálózták be az ól belső terét. Az egyszintes kerekólaknál a fal közepén belől épített perem arra szolgált, hogy az ülőrudakat ezekre helyezzék. Az ilyen kerekólaknál a fal alsó szakasza szélesebb, vastagabb volt, mint a perem fölötti felső rész. Akadtak kerekólak, ahol az ülőrudak végét nem rögzítették, másokban utólag, a falba vert két facövek közé szorították és volt olyan is, ahol építés közben befalazták. Az ülőrudak több szintben és a legkülönbözőbb irányban hálózták be a kerekólak belső terét. Olyan kerekólaknál, ahol egymás fölött több sorban helyezkedtek el, a szellőzőnyílásokat, mindig a legfölső ülőrúd fölött, tehát az ól felső harmadában helyezték el. Az ülőrudak között nem hagytak szellőzőnyílást. Ezeknél a kerekólaknál viszont a küszöb nélküli ajtó általában a föld felszínénél kezdődött, alacsony volt, inkább csak bebúvónyílás és az ülőrudakat leggyakrabban az ajtó fölött helyezték el. Találkoztunk olyan ülőrúd-hálózattal is (Bagi János szegvári kerekólában), amelynek hátsó végét a bejárati nyílással szemközt, a hátsó falhoz rögzítették, elől pedig két földbevert, függőleges farúdra támaszkodott es az ól hátulsó felét foglalta el. Végül meg kell említenünk a kerekólakban található mesterséges fészkeket, amiket a gazdasszony helyezett el a tojó tyúkok számára. A fészkeket ládából, papírdobozból, rossz lábasból és fazékból, három, négy keret-szerűen összeszögelt lécből, kosárból, kasból, vagy egyszerűen a fal mellé rakott szalmacsomóból alakították ki. A mesterséges fészkek leginkább a földön, a kerekól legbelső részében, a fal mellett sorakoztak. Gyakran helyezték el a középmagasán húzódó tyúkülők között, azokhoz rögzítve és hozzájuk tyúklétra vezetett föl. Fészkelő helyeket még az ól fölső légterében is találni. Ezeket a tetőszerkezet gerendáira, rúdjaira függesztették fel és a baromfi a tyúkülőkről, tyúklétrákról tudta megközelíteni. KÜLÖNLEGES ÉS KORSZERŰSÍTETT KEREKÓLAK Amikor a gyűjtőmunkánkat elkezdtük, magunk is úgy gondoltuk — a vásárhelyi Puszta, vagy Hódmezővásárhely-Kopáncs kivesző tanyavilágán okulva —, hogy a kerekólak jövője megpecsételődött, a falvakból mindinkább a tanyákra szorultak, onnan pedig a tanyák pusztulásával együtt végleg eltűnnek. 304