A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Ifj. Lele József: A Tápairét tanyái

Ők maradtak a kiépített tanyában. Egy idejig — amíg a férj katona volt — felesége is visszaköltözött szüleihez. Addig sógoráék lakták a tanyát. Leszerelésétől 1960-ig voltak tanyaiak. Sem a korábbiakat, sem a későbbieket nem kerítették. A tanyához tartozó területet udvarnak nevezte Bodó Imre, amelynek természetes határa addig terjedt, amíg gyöpesre hagyták. Ezt a gyöpes részt ültették körül akácfával. Ez a kerített terület 1200 négyszögölet tett ki. Itt rakták be a széna- és szalmakazlakat, a boglyákat, szárkúpokat, itt vermelték el a céklát, a krumplit, de ide hordták össze nagy rakásba a trágyát is. Az istálló mögötti részen voltak kipányvázva a legelő jószágok. A nagy lábas jószágokat nyári jászolnál etették. Konyhakerti növényt kezdetben a tanya és az országút közötti gyümölcsfák között termesztettek. Később a HosszúJenekben kerítettek be erre a célra 10 X10 méteres kiskertet. Nézzük meg, hogyan telt el egy nap a Tápairéten, a Bodó tanyán. Azért a Bodó-tanyát választom, mert oda gyakran jártam be vízért, máskor meg itatni és hozzám hasonló gyermek volt ott, akivel játszhattam is. Az asszonyra több végezni való munka jutott a tanya körül, mint az emberre. ,,Hajnaltól reggelig elintéztem a jószágokat — említi Bodóné — takarítottam őket, a helyüket is, aztánfejtem. Elintéztem a tejet, a tejfölt, a túrót. Mikor ezzel is elkészültem, a gyerekeket láttam el. 10 óra tájban mentem ki a földbe, a tanya mellé kapálni, vetemegvolt a foglalkozásom. Ráadásul minden szerdán és szombaton piacozni jártam ményezni vagy mikor mi jött. Itt a tanyán akár télen, akár nyáron minden napra bővé Szegedre. Vittem a tejdolgokat, a baromfit, a tojást, ott meg vettem, ami kellett. Mindig gyalog mentem, pedig a komp a mi tanyánktól 5 km-re volt. Nem is bírtam én azt sokáig. Átadtam kis haszon fejibe olyannak, aki szeretett városra járni, és a magáé mellett a mienket is szívesen elvitte. Bodó Imre : ,,Én is korán keltem. A réti ember azt hiszem nem is tudja, hogy melyik az az időpont, amire már azt lehetne mondani, hogy korán van. Én nyáridőben általába 4 órakor keltem. Adtam a lovaknak abrakot, közbe megpucoltam őket. Amíg öttek, elkészítöttem a kocsit az az napra való mezőgazdasági szerszámokkal. Aztán még hagytam, hogy ögyenek, közben magam is mögfrustokoltam. Itatás után indultam a föld be dolgozni. Mindég késő este értem haza. Ekkor a munkám a reggelinek a fordítottja volt. Kifogtam, megitattam majd beéjszakáztam. Általában 9 óra tájban feküdtem le. ' Télen is megvolt a tápairéti ember foglalkozása. Noha a réti feleségek nem szőtték a gyékényt, így abban segíteni nem kellett. A falusi ember a betakarítással egyidőben lezárta a földművelést, a földmunkát. Azután már csak otthon tett-vett a ház körül. Ezzel szemben a réti embert és egyáltalán a tanyai embert csupán a hó lehullása tartotta a tanyában. Esőben sárban mindig dolgozott. Hordta a teleköt, a szárat, fuvarozta az erdővágó tüzelőjét az erdőből a házig. Alig várta, hogy a hó elolvadjon máris lépegetett a földbe és leste a lenyugvó napot, majd a holdnak udvarát és jósolt. Amikor az anyaggyűjtést végeztem a Tápairéten, minden alkalommal a lelei úton jöttem haza. Az út szélében, az Országút dűlőben volt a Bodóék tanyája is. A dűlő Maros felőli oldalán még egy tanya állott, Kószó Palika Ferencé, melyet a gazda internálása után, 1955-ben lebontottak. 1930-ban a Tápairéten 326 lakost írtak össze.

9 A legsűrűbb település a Pajor, ahol igen korán, 1905-ben már iskolát is kellett építeni. A Pajorban Karai Kusza Mihály istállója állott legtovább, amit 1962-ben bontottak le. Nagyöregapám [dédapám] istállóját 1960-ban bontották le. A Pajorokban ma hét tanya áll, s közülük 3 már lakatlan. A tulajdonosok már nem Pajoros gazdák, hanem tsz-tagok. Mi tartja 9 Juhász A., (1971) 438. 267