A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1976/66-1. (Szeged, 1978)

Ifj. Lele József: A Tápairét tanyái

akik szintén hagymatermesztéssel foglalkoztak, 1960-ra már ok is visszahúzódtak a városba. A Sírhögy mára szinte lakatlan. Érdekes néhány tanya fönnmaradása a Tápairétnek e messzebre eső területén. Egyre több szegedi és makói ember vásárol itt hétvégi háznak alkalmas tanyát. Mivel átépítésről, nagyobb tatarozásról szó sem lehet, átalakítás nélkül, eredeti mivoltjában lakja, amíg össze nem dől. KISTELEK „Kistelek 1116—11: „Insula Kis-Telek", 1780: Kis Telek Tanya Hely, 1808: Kis teleki sziget. A név a halászó víz mellett egy ármentes területet jelölt. Eredetileg egy sziget volt, melyről halászást folytattak és amely 1845-ös tápai réten árendába adott fejszehelyek listáján szerepel. A nevet ma a Kistelekijáró és a Kistelekirampa nevek őrzik."

6 Ragadványnévként maradt egy ottlakón,aki később a Tisza jobb oldalán a Szomojában épített tanyát. Már nem él, de nevét ma is úgy emlegetik, mint „a Kisteleki sógor". Érdekes, hogy a rendes nevére senki sem emlékszik. A sziget épületeiről, azoknak használatáról ,,mert, hogy ott kis telkök voltak. Ilyen volt az öreg Terhös Csöndér Jóskáé, a halász Lele Jánosé, a Kószó Mótyóéké, a Máté bácsié, meg a Tömösvári méhészé is. Az Öreg Csöndér 30 évig lakott ott földgunyhóba az öt holdja végin. Nem volt annak ögyebe, csak még égy gunyhója, ott mög a disznaja fijalt. Azért építőitek földbe vágottnak, mert hogy télön hamarébb volt fűlt, nyáron mög hűvös maradt. Mög hát nem engedte az öt holdra való építést a város sé. De nem köllött a Városfőggye másképpen senkinek se. így inkább elnézték, ha valaki ilyent építött. így nem maradt a város nyakán a főd." A Városföld legrangosabb bérlője a végső fokon szegény emberként rétivé lett makói Kis Lajos volt. Kis tanyácskája a Tsz mostani marhaistállója helyén volt, 5 hold bérlettel. Tavasszal bevetette az egész területet árpával, amit behúzatott herével is. Jó esztendő jött. Miután az árpát levágta, kétszer tudott pénzt szerezni a heréből. Egy-két év múlva olyan sommát gyűrhetett zsebre, hogy Makóra visszakerülve a rangosabbak közé sorolhatta magát. Visszahúzódott ugyan, de hosszú évekig tanyásbéres használta a földet. Csak nagy dologidőben járt ki ezután. Ezen a területen másnak nem volt se tanyája, se istállója. A Városföldből a Marosdűlőbe lépünk át. A Marostöltés aljában az 1940-es évekre sorostelepülésre jellemző házsor épült. A Vízszabályozásig lakatlan, lápos, mocsaras terület 1782-ig a Maros Tó nevet viselte. Egyes térképeken ennek a neve Miklósfenék, Miklóstó-nak is olvasható. Ide legtöbben Szegedről és Tápéról települtek át. Az első tanyában Vincze Gergő Gyura lakott, kezdetben bérletföldön, amit később megváltott. A Marosdűlőben, jobbára módosabbak próbálkoztak. Szegedről az Igaz, a Vőneki, a Szintúgy [hivatalos nevén Boldizsár Jenő, aki ragadványnevet azért kapta, mert olykor gyűléseken, ha valaki neki is megfelelően beszélt, bizonygatott fejét bólingatva, hogy: szintúgy, szintúgy] és a Noszet nevű zsidó család jött. Ezek akácfa és más gyümölcsös telepítéssel, ezzel egyidőben méhészkedéssel is foglalkoztak. Vincze Gergő Györgyéket már a falusi házukban kerestem föl, hogy a réti életükről beszélgessünk. ,, 1929-ben, amikor megnősültem, átköltöztünk apósom tanyájába a Pajorba. Itt egy lakóépület, — szoba konyhás — egy istálló és egy ól volt. Itt éldegéltünk, gyűjtögettünk. 1942-ben vettük meg a Marosdűlőben Nagy Pisze Mihály tanyáját 5 hold földdel együtt. Ebben a tanyában már a szoba-konyha mellett egy fedél alá épült a kamra és az istálló is. A tanyának az alapja négy sor tégla volt, a falat vályogból építették, és nagyméretű piros cseréppel fedtük." 1946-ban 6 Inczefi G., (1971) 864. 264