Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)

A XVIII. század elejétől kezdve már külön-külön is éles vonásokkal meg tudjuk rajzolni az egyes városrészek néprajzi képét, amelyet az 1879-i nagyárvíz (~ Víz) sem tudott elmosni. E sajátosságok nyilván már a középkorban bontakoztak^ a törökvilágban sem lankadtak, de most a barokk időktől fogva egészen az első világháborúig világosan fölismerhetők és ábrázolhatók. Az egyezések és módosulások Barokk fafaragás (A Felsővárosi templom bejárata) megragadásához most már a gazdag forrás- és emlékanyag, továbbá az eleven népemlékezet is hozzásegített bennünket. Nem feledkezünk meg most sem a családnevek fölsorolásáról, amelyeket nemcsak történeti és néprajzi forráselemeknek szánunk, hanem dokumentumnak is: a törzsökös szegedi népállomány töretlenségét és folytonosságát igazolják. Nyilván kitűnik az 1522. évi tizedjegyzéktől kezdve egészen napjainkig a Város népi társadalmának, továbbá a temesközi magyarságnak és a délalföldi tanyavilág parasztságának szinte közös származása. Az Alsó- és Fölsővároson meghúzódó törzsökös magyarság biológiai állományában alig fogyatkozva, életerejében töretlenül, bizakodva néz a jövő elé. A többi, 77