Bálint Sándor: A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1974/75-2. A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. (Szeged, 1976)
kény 59 — tutajokon szoktak hozni, és vékaszámra mérik... fűzfaalmának nevezik, mert olyan keserű-savanykás, mintha fűzfán termett volna." A szegedi táj modern, belterjes, önellátó almatermesztése a hattyasi és újszegedi faiskoláknak a múlt század második felében való kibontakozásával, illetőleg a homokvilág megszállásával függ össze. A gazdag megnevezésekből kitűnik, hogy népünk ismert ősi almafajtákat is. Ilyenek az apró, jóízű, télire is eltehető bárány farkalma, juhfarkalma, a vastaghéjú téli bűralma, az ősinek tetsző gyönge borízű dallosalma és a kalácsba való fontosalma. Korai borízű az epöralma. A Jakab napra (júl. 25) érő jakabalma neve talán még a hajdanában e napon történő almaszentelés emlékezetét is őrzi. Valamikor szentelmény lehetett. Uras a cirmos héjú, édesízű fahéjalma. A sötéthéjú kormosalma télire is el tehető. A lánycsöcsűalma fakertészek szakmai nevén enzrozmaring (Entz Ferenc híres kertész után) fehérhéjú, édesízű. A téli masáncki alma neve Rapaics Raymund kutatásai szerint 60 Meissen szász városnak cseh alakváltozatát őrzi. A XVI. században honosodhatott meg hazánkban. Öregektől becsült az érési időre utaló cirmoshéjú nyáriselymös alma, amelynek édes az íze, és az ősziselymös, amely viszont gyöngeborízű. Egyik változatának pesti selymös a neve. Már csak emlékezetben él a pamukalma. A savanykás pogácsaalma alakjára utal Dugonics András jeles mondása; kerek mint a pogácsaalma. Jól telel a rozmaringalma, innen a reklámneve : húsvéti rozmaring. A szentiványi alma Szent Iván napjára (jún. 24) érő finom, korai fajta, állítólag lengyel eredetű. 61 A Szent Iván tüzének ugrálásában, továbbá a nap hagyományaiban való jelentőségéről magánál az ünnepnél szólunk. A szércsika, szërcsikalma a Balkánról, esetleg közvetlenül a Szerémségből a török időkben nyomult Rapaics szerint észak felé. Savanykás ízű a nyári fehér-piros tűköralma. Szintén fehérbőrű a finom vajalma. Az apró, bőven termő, vérvörös véralma szőregi fakertészek ajkán cigányalma a legjobb ízű paraszti fajták közé tartozik. Férfiak szalonnához eszik. Föltétlenül helybeli paraszti és polgári kísérletezők nevét őrzi a szárticsalma, szemmáriaima, a savanykás tombácalma. Az utolsó évtizedekben nyugati eredetű, nemesített fajták is terjedni kezdenek a paraszti gyümölcsösökben, így a homokon, de bent a Városban: Újszegeden, Baktóban, Hattyason is. A szőregi fakertészek a következő modern fajtákat ismerik, illetőleg nevelik : batulalma, a ranet-félék közül a baumanranet, elzászi piros, gyöngyranet, kanadai, karmelita, kasszeli, orleánszi ranet, boskopszép, belflőr, népiesen belföldi, enzrozmaring, gravenstein, mószpáratlan, nömös sóvári, parkerpepin, londoni pepin, sarlamovszki, sándorcár, biszmark, kálvil, delicius, pármin, stajmeredalma. Ezek az elnevezések gyümölcstermelő népünk ajkára általában még nem kerültek át, bár a fajtákat már ültetik. Egy-kettő mégis akad : pepiké (pepin), delicsesz, delizsánc (delicius), johatán (Jonathan). Ize szerint van édös, savanya, borízű, színe szerint pedig piros, sárga, fehér, cirmos alma. A piros fajták közül a barackpiros a barack hamvasságára emlékeztet. A csillagpiros virága helyén diónyi csillag alakú folt látható. A kalmárpiros mutatós élénk színű. Van még kispiros is. Az almához szólások is fűződnek. Közismert: nem esik az alma messze a fajaiul. Dugonics ezt még így tudja: fájától nem esett messze az alma, el se hengeredett.^ Tömörkény /., Célszerű szegény emberek 46. Rapaics R., A magyar gyümölcs 196. Rapaics 196. Dugonics A., Etelka I, 49. 38* 595
